<div id=
 
komment

Kézműves csempe-csodaságok

KentaurBen , 2012.03.28. 16:02
 
Most, hogy már ofisöli itt van a tavasz, bennünk is felpezsdül a vágy, hogy újítsunk valamit a lakásunkban.

A padló vagy a fal burkolat választása ill váltása az egyik legizgalmasabb, ugyanakkor legnehezebb "édesteher", hiszen hosszú évekre meghatározó jelleggel bír az adott enteriőrben, ezért fontos, hogy megfelelő minőségű és mintájú anyagokat válasszunk.

Mint ahogy azt már a régebbi olvasók (is) megszokhatták, szeretek bemutatni, nagyobb figyelmet biztosítani itt a blogon olyan - főleg egyedi - dolgoknak, amelyek méltán meg is érdemlik azt.
A mai alkalommal sem lesz ez másképp, hosszas előkészületek után sikerült "interjúvégre" kapnom Pataki Mátyást (az én hibám, hogy csak most! :), aki Szeged melletti kerámia-manufaktúrájában, mint egy alkimista-műhelyben, nap mint nap azon dolgozik, hogy kreatív, személyes, élő felületű csempéket készítsen.
 


Jöjjön tehát az interjú, de a végéig érdemes figyelni, mert lesz ám nyeremény-játék is, aminek remélem nagyon sokan fognak majd örülni!

1. Ha jól tudom, eredetileg ötvös iparművész vagy, hogyan keveredtél mégis a csempék közé?
Nagyon szeretek ékszert csinálni, de szinte csak kiállításokra és a barátaimnak készítettem jókedvemben. Az egyetem után úgy tűnt, hogy komoly jövő vár rám ezen a területen, mert az első kollekciómat azonnal megvásárolta az Iparművészeti Múzeum, a kortárs gyűjteménye számára, azonban az élet másfelé sodort és sokáig egyedi tárgytervezéssel és kivitelezéssel foglalkoztam.
 
 
A csempe úgy jött, hogy tíz éve kaptam egy eredeti XV. sz.-i intarzia berakásos Normann csempét - az volt a kérdés, hogy tudok-e ilyet csinálni. Talán évekig rakogattam, mikor egyszer csak nekiláttam a műhelyemben. Mindenfajta kötelezettség nélkül készítettem az első darabokat és hamar függővé váltam.
 
 
 
 
 


2. Már-már feledésbe merült magyar (és más európai) kézműves technikákat élesztettetek újjá a műhelyetekben. Mesélnél az ezt megelőző kutatómunkáról?
Mivel nem vagyok keramikus, ezért kezdetben nagyon sok kérdésem volt, részben hazai szakemberek segítettek, valamint szakirodalomban kutattam a korabeli mesterek munkamódszereit, miközben a műhelyben összegeztem a tapasztalatokat. Mikor már volt néhány mintám, amiről azt gondoltam hogy sikerült, akkor egy jó barátommal elutaztunk Angliába, hogy a saját szememmel megnézzem az eredeti darabokat-gyűjtöttük a mintákat. Az intarzia mintás csempéink alkották a Pataki Tiles kollekciónk első darabjait. ezek a "Normann csempéink,,, a kis méretű ,,Accent" és ,,Diamond" elnevezésű csempék. Ezek különféle mintázatú nyomódúccal készülnek kézi préseléssel és a minta az alap színétől eltèrő agyag kitöltésével jön létre. Nagyon munkaigényes sok törődést kíván de csodálatos az eredménye .Szerencsére hamar jelentkezett az igény a munkánk iránt-kiderült, hogy az egész világon kevesen készítenek csempét ezzel a technikával.
 
 
 


3. Amikor először láttam élőben a munkáidat, rögtön észrevettem, hogy van bennük valami "ékszerszerűség".
Az ötvös-iparművész-éned mennyiben segíti vagy hátráltatja egy-egy minta kikísérletezését, életképességét?
Mindkét mesterségben küzdök az anyaggal. Észerkészítés közben koncentráltabb, nyugodtabb lelkiállapotra van szükség, a csempekészítéskor szenvedélyesebb és gyorsabb a munkatempó. A felületekben ugyanazt az izgalmi állapotot, fényeket-patinákat  keresem, mint az ékszerkészítésben. Nagyon sokat segített az addig a különféle anyagokkal és technológiákkal eltöltött szakmai előélet.


4. Több kollekciót is megalkottatok már, és ha jól tudom folyamatosan megy az agyalás az újabb és újabb technikák, minták tekintetében.
Bemutatnád ezeket a sorozatokat?
Az elsők voltak az intarzia-mintás csempék,
 
 
 

ezeket kiegészítve készítünk sima minta nélküli csempéket, több méretben hogy lehessen variálni a mintás csempékkel,
 
 
 
majd elkészültek a Mozaikok, aminek előképe szintén egy 15.sz-i minta volt, ami egy kolostor udvarát díszítette, ma már ezt is modernizáltuk és fekete-fehérben is készítjük.
 
 
 

A dekor csempekollekciónkban a ,,zelis" technikájú tört mozaikoktól a csepp és pikkely formájú szecessziós mintáinkon kívül megtalálhatóak kékfestő mintás darabok, amit mozaikként is készítünk, valamint csíkokból összeállított színes mázas kreatív felületek, aminek a felhasználási területe is nagyon széles körű.
 
 
 
 
 
 

Folyamatosan kísérletezünk új anyagok bevonásásval és nekünk is nagy öröm kinyitni a kemencét egy új minta égetése után. Bizonyos keratív felületeknél maga az összeállítás legalább olyan spirituszt igényel, mint maga az alapanyagnak az előállítása-pl. New York mozaik.
 
 
Ezek a Folk structured-kollekció néhány darabja:
 
 
 


Emitt egy Blue&green összeállítás látható (de ezek bármilyen színárnyalatban legyárthatóak) amelyek árnyalatai a természetközeli életérzést erősítik:
 
 
 
 

A manufaktúránk csapat összeállítása ebből a szempontból nagyon szerencsés-ez komoly tervezői teammunkát igényel. Szeretnénk, ha a felhasználókat is be tudnánk vonni ezekbe a folyamatokba és mi is kíváncsiak vagyunk, hogy meddig lehet fokozni a minták sokaságát.

5. A kézzel készült darabok egyik nagy előnye az egyediség. A meglévőkön kívül vállaljátok nem szabvány méretű, rendelésre kért színű fali- és padlócsempe-sorozatok gyártását is?
Többször volt rá példa, hogy a megrendelők új feladat elé állítottak. Ilyenkor a megrendelő igényeit és a helyszínt figyelembe véve készítünk terveket és mintadarabokat hogy az egyedi elképzelés a legjobb formát öltse. Ez sok esetben többletmunkát igényel,de gyakran új minták és technikák kifejlesztésére sarkallnak és örömmel vállaljuk az ilyen jellegű kihívásokat. Egyedi igény alapján készült pl Nápoly melett Positano-ban az egész ebédlő falát a mennyezetig beborító mozaikunk
 


és a németvölgyi úti Villa Bagatelle padlói is.
 
 


Ezen kívül egyedi megrendelések a műemlék épületek padlófelújítási munkái.

6. A rég feledett minták mellett öröm látni, hogy nagyon is kortárs hozzáállással készülnek a csempéitek, a mai enteriőrökben is megtalálják a helyüket. Melyek a leggyakoribb felhasználási területek?
A hagyományos felhasználási területek mellett (fürdőszoba, konyha, pult) egyes mintáink kifejezetten borospincék, verandák, burkolására készülnek, ezenkívül kiemelt falfelületekre szoktunk ajánlani csempéinkből.A luxus hatású arany, bronz felületek  mellett az a célunk, hogy széles körben elérhetővé tegyük a kézműves kollekciónkat. Megálmodott helyszínek közt ott vannak a napsütötte vidéki házak és a polgári városi lakások egyaránt.

7. Elképzelhető, hogy a most látott képek kapcsán sokakban felmerül majd az igény, hogy (kalapácsot ragadva leverjék a régit és ) meglévő fali- vagy padlóburkolataikat patakisra cseréljék. A csapatotok a felrakást illetően is tud szakmai segítséget nyújtani?
A megrendelő ha igényli, műhelyünkben adott méretre elkészítjük az összeállítást. a mozaikokat hálóra installálva szállítjuk. Elsősorban azoknak ajánlom munkánkat, akik hosszú évekre szóló burkolatot szeretnének.

8. Szegeden van a műhelyetek, de van-e más helyszín, ahol találkozhatunk a munkáitokkal? Van olyan közelgő kiállítás vagy vásár (mint a legutóbbi Iparművészeti Múzeumban tartott Kreatimm), ahol kézbe lehet venni, közelről is meg lehet csodálni ezeket a gyönyörűségeket?
Szeged mellett egy kis faluban hoztuk létre a manufaktúránkat. (ide el lehet menni csempét venni? mi a pontos cím?) Folyamatosan dolgozunk rajta, hogy megtaláljuk a hasonló profillal rendelkező üzleteket és megjelenési lehetőségeket. Budapesten a Diderot interior design üzletben a Paulay Ede utcában forgalmazzák a csempéinket, valamint a Rokfort építészeti stúdióban a Zoltán utcában és Londonban Chelsea-ben a King's Road 583-ban levő üzletben is árulnak Pataki Tiles csempét.

9. Egy szülő minden gyermekét egyformán szereti, de általában meg szoktam kérdezni, személy szerint neked melyik sorozat, minta a kedvenced, és miért? 
Én mindegyiket nagyon szeretem. Nagyon remélem, hogy a munkánkon látható az a szeretet és gondoskodás ami a munkafolyamatokon végig jellemző. Ezt szeretnénk közvetíteni azok felé akik megtalálnak minket és ezáltal egy újfajta szemléletet igyekszünk meghonosítani az egyediségre való igény megfogalmazása terén. 


10. Mik a terveid a közeljövőre vonatkozóan?
Az idei célkitűzés közösen az Iparművészeti Múzeummal a Magyarországon fellelhető középkori csempe leletek feldolgozása és ezek alapján egy teljesen új mintakollekció kreálása.  Jelenleg dolgozunk egy izgalmas kézműves kollekció létrehozásán amely  hatékonyabb gyártási technológiának köszönhetően széles körben elérhetővé teszi a Pataki Tiles burkolatokat.

Köszönöm az interjút!

Most pedig következzen a beígért nyeremény-játék, és hogy a legjobb részével kezdjük:
a szerencsés nyertes gazdagabb lesz a Pataki Tiles által felajánlott nyereménnyel, ami 40 darab
vegyes színű és mintázatú ACCENT Pataki kézműves csempe (egy db 7,5x7,5 cm).
(a kép a nyereményeket mutatja!)


És mit kell ehhez tenni?

1. Légy tagja az Pataki Tiles Facebookos csoportjának (ehhez itt tudsz csatlakozni) és az ágy-asztal-tv blog Facebookos klubjának is (ehhez pedig ide klikkelve tudsz csatlakozni).

2. Küldd el a neked megfelelő választ az ágy-asztal-tv blog Facebookos klubjának applikációján keresztül (ezúttal nincs olyan, hogy rossz válasz! :), amit ide klikkelve érsz el.

A játék a bejegyzés kikerülésének időpontjától, 2012. április 2.-a (hétfő) 20.00 óráig tart.

A játékban mindenki csak egy válasszal indulhat, és csak az vehet részt benne, aki - ez FONTOS! - tagja a fent említett két klub Facebookos csoportjának, valamint válaszolt a feltett kérdésre :)

Az email címeket semmire nem használjuk, a nyertesnek a doboznyi nyereményért - az emailes értesítést követően - 1 hónapon belül ide kell befáradnia:
Rokfort Stúdió
Budapest,
V.ker.
Zoltán utca 6.
Nyitva tartás: H-P: 9-17

Na, ki ne szeretne a magáénak tudni ilyen gyönyörűségeket?!
Játékra fel!
Várjuk a válaszokat!

Címkék: férfiak nők közöshalmaz

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr934346023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy maréknyi dollár 2012.03.28. 22:47:29

Nagyon klassz.
Szegedi vagyok, egy karnyújtásnyira a szép csempéktől.Az végül nem derült ki, hogy pontosan hol van a műhely.Ott nem szeretnének az érdeklődőkkel bíbelődni, gondolom.Sajnos.

cserfes csermely 2012.03.28. 23:19:49

Nekem azt írja a böngésző a játékra hogy érvénytelen tanúsítványt használ az oldal és nem enged rálépni. Pedig nagyon akarnék ilyen csempét:(

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2012.03.28. 23:31:03

@cserfes csermely: én Firefoxot használok, ha jól tudom Chrome alatt is, Explorer alatt is megy. Próbáld frissíteni a böngésződ a legújabb verzóra.

Énbagoly 2012.03.30. 08:56:10

Ezek a csempék annyira szépek! :)

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2012.04.03. 10:07:00

Kedves játékoskedvű emberek!
Köszönjük, hogy a Pataki csempés játékban ilyen sokan játszottatok, de mint tudjátok csak egy nyertesünk lehet, aki a random.org szerint: Dorgai Márta.
Gratulálok! (Márta, Húsvét után már be tudsz menni a boltba a nyereményért.)
A többiek ne búslakodjanak, mert úgy tűnik hamarosan újabb szuper játék lesz a blogon!
És ez tök jó hír! Há' nem? De!
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása