<div id=
 

A 22-es csapdája - Vol.18 + irodalomvisszavág

KentaurBen , 2014.10.21. 10:17

0.jpg

Bende Tamás: Nem fordulsz vissza

Néha félálomban újra látom, ahogy a napba nézel és elmosolyodsz.
Minden veszteség felmorzsolódik egyszer,
majd megbújik a lábujjak között, és sebesre dörzsöli a bőrt.

Nem felejtem el, hogy valamikor befogadtad a bennem nyüszítő állatot,
amely éjjelente szétnyílt gerinccel járta az árteret,
ahol fájós lábú apák szánkón húzták szeretetre éhes gyermekeiket.

Sosem mesélem el, hogy mit tettél velem, bár jogod volna tudni,
mióta nem láttalak, hányszor gondoltam arra, hogy meghalok.
Minderről azonban tényleg nem beszélhetek.

Lehunyt szemmel a fogkefe után nyúlsz, leülsz a kád szélére,
és összerezzensz a hideg érintésétől. Aztán felöltözöl,
mondasz valamit, amit hosszú időbe telik megértenem.

Nem fordulsz vissza, amikor távozol.

Az ajtóhoz lapulok és lélegzetvisszafojtva számolom,
hány emelettel lejjebb szűnnek meg lépteid.

Zenemeg:

 

1.jpg

2.jpg

3.jpg

4.jpg

5.jpg

6.jpg

7.jpg

8.jpg

9.jpg

10.jpg

11.jpg

12.jpg

13.jpg

14.jpg

15.jpg

16.jpg

17.jpg

18.jpg

19.jpg

20.jpg

21.jpg

Nem csatlakoztál még az ÁAT-hez a Facebookon? 

Az meg hogy lehet? :)

Gyere! Várunk! Itt ni: klikk ide.

És még egy új funkció a Blog.hu jóvoltából, amennyiben Indexes olvasó vagy és rendelkezel Indapass-szal, már csak meg kell nyomnod a blog jobb felső sarkában található 'Követés' gombot, és kapsz egy értesítést, ha új poszt születik :)

Screen shot 2014-10-21 at 10.05.46.png

Címkék: 22 irodalomvisszavág

Pin It
 

Svéd házikó + miegymás

KentaurBen , 2014.10.01. 10:20

00_.jpg

Van egy mappa a gépemen, ahová azokat a képeket teszem, amelyek p̶u̶c̶é̶r̶n̶ő̶k̶e̶t̶ ̶á̶b̶r̶á̶z̶o̶l̶n̶a̶k̶ valamiért megérintettek, és időnként utána nyomozok a Zinternetben, hátha megtalálom a ház többi részét is.

Így került ez a mai svéd ház is a posztba, amelynek csak a fürdőszobájáról volt egy képem.

Ofkorsz fehér ez is, mint a babám válla (haha, nincs is babám :), éppezér' legyen akkor ma ez egy ilyen válaszolós poszt: ha egy színt be lehetne még csempészni valahogy, egy olyat, ami különböző árnyalataiban ugyan, de végigvonul még a házon (faszín, kiegészítőbiszbaszok színe, szőnyeg színe stb stb), te melyiket választanád? 

a. a kedvenc színemet, ami a ....

b. jó ez így, ahogy van

c. pálinka

(a mai alkalommal nehezített a feladat, nem lehet csak a c. opciót választani)

Címkék: inspiráció színek egyilyetatelekre

Pin It
 

Ausztrál kisszínesek

KentaurBen , 2014.09.23. 10:06

0000957131-1_lp.jpg

Sokszor olvasom a kommentek között, hogy hiányoljátok a színeket az általam bemutatott lakásokból.

Valójában az van, hogy nagyon ritkán találok olyat, ahol szépen, kiegyensúlyozottan képesek sok színt egyszerre "tálalni", olyat, ami színes, de nem uralkodó, színekkel teli, de nem érezd benne azt, hogy OK, 5 percig bírnám itt, de aztán kisülne az agyam a túlingerléstől.

Mert az, ami jól mutat egy ruhán vagy táskán, az egészen máshogy hat nagyban, 3D-ben.

Én inkább a fehér-színek-kontrasztban hiszek, úgy jobban kijönnek az árnyalatok, a textúrák, a helyiség adottságai, a fények (amiből nem mindig lehet bőséggel gazdálkodni), és a bútorok alakja, formája.

Ma 2 ausztrál lakást hoztam, amelyekben jól eltalálták az arányokat (jó, talán egy picit még lehetne fokozni...), bár azt nézzétek el nekem, hogy ezúttal is bőven találunk vintage elemeket, régiséget és bolhapiacos darabot.

Nektek hogy tetszenek?

Címkék: inspiráció színek interior

Pin It
 

S̶v̶é̶d̶ ̶F̶r̶a̶n̶c̶i̶a̶ Dán kisház

KentaurBen , 2014.09.16. 09:52

00_107945_Fra-sommerhus-til-helårsbolig_MG_7302.jpg

Egyilyetatelekre sorozatunkba passzol a mai dán kis kulipintyó, az időzítés tökéletes, most, mikor lassan mindenki épphogy hazacuccol a kis vidéki nyaralójából. 

Címkék: vintage inspiráció nyaraló egyilyetatelekre

Pin It
 
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.