<div id=
 
2

Függőágy-függőség

KentaurBen , 2010.03.31. 11:11

Életem legeslegeslegelső emléke egy függőággyal kapcsolatban Pampalíni egyik részéből származik (azt nem tudom már pontosan, maga a mese befolyásolt-e abban, hogy később egy időre a természettudományos pályát választottam, mindenesetre bírtam azért is, mert ez, a maga 10 percével az egyik leghosszabb estimese volt, ellentétben a vizipókkal, ahol szinte kettőt bugyborékoltak és már vége is lett), amikor megpróbált beleugrani, és össze-vissza pörgött benne.

Nincs mese, itt a tavasz, emberek zsizsegnek a parkokban, a kertben, a jó időben egymás tenyeréből esznek az énekesmadarak, és már csak néha-néha repülnek egymásnak a mindenféle kis rovarok a levegőben.

Hogy megtámogassuk ezt a békés idillt, bemutatnék nektek egy igen-igen jótékony alkalmatosságot, a függőágyat, ami, ha jól használjátok, nagyon jó barátotok lesz, és már most örömködve várjátok a jövő tavaszt, hogy újra kiakaszthassátok.

Hogy milyen egy ilyenben ringatózni?
Az megvan, amikor totálisan ellazulva lebegsz a víz tetején?
Na, vedd le róla az állandó kényszert, hogy levegőt tarts a tüdődben, és ezt az értést szorozd meg százzal, ezerrel :)


A megtámogassuk szó többesszámba került, mert a Függőagy.hu-val közösen határoztuk el, hogy ha a fene fenét eszik is, egy valakinek jó nyarat csinálunk, és a játék nyerteseként kap egy függőágyat.

Szóval JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK!
Képzeléjétek ide a magassarkús, feltupírozott hajú bögyöst, aki a táblát körbehordozza (vagy izmos csávót banana hammock-ban, amiről inkább  - hogy a jóízlés határain belül maradjunk - csak egy ilyen képet közlök)

A kérdés pedig emígyen szól:
 

Melyik kortárs magyar író említi a fuggoagy.hu oldalt és a Maya függőágyakat az egyik regényében?

A válasz ott van valahol az oldal bugyraiban, ezek közül valamelyik:

 

a - Karafiáth Orsolya

 

b - Nádas Péter

 

c - Vámos Miklós

 

d - Nagyőanikó

 

Egyetlen jó válasszal egy Maya Silver függőágyat lehet nyerni, kéremszépen, mármint, ha a te válaszodat húzzuk ki a kalapból.

 

A helyes válasz betûjelét a tárgymezőbe beírva a jatek@fuggoagy.hu mailcímre küldjétek.

 

(bónusztrack: Ha azt is megírod a levélben, hogy a fuggoagybolt.hu panorámaképén milyen színű vászontáska lóg a bambuszfalon, a függőágy mellé 2 karabinert és 2 hevedert is nyersz, mindezt vászontáskában :), persze, csak ha helyes az alapkérdésre a válasz.)

 

Az emailcímeket semmire nem használjuk, a játék utáni napon töröljük.

Kedvcsinálóként alant a nembírtammagamvisszafogniaképtöltögetésben-típusú ízelítő, amit, ha nem sikerül megnyerned a Maya Silvert, átélhetsz, ha befáradsz Budapest egyetlen függőágyboltjába (ide: XI. Fehérvári út 29., nyitva hétköznap 10:30-18:30 óráig, hétvégén 10:30-14 óráig), és máris válogathatsz a szebbnél szebb, kényelmesebbnél kényelmesebb kézzel szőtt mexikói, brazil, kolumbiai, venezuelai függőágyak és függőszékek (és babakendők) közül. A nyertesnek is ide kell bejönnie a nyereményéért.

(Na jó, a kényelmesfajták az interneten is megvehetik. Itt.)

Összefoglalásképp: a startpisztoly eldördült, a poszt kikerülésének óra/perctől indul a játék, tart 2 éjjel és 3 nap, vagyis péntek de. 11 óráig (2010. IV. hó. 02.), az addig beérkezett válaszok vesznek részt a játékban.

"Ó, Donna Klára! Ó, mizéria!"
 
 
 

 

Fotók innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen innen, innen, innen, innen.

Címkék: közöshalmaz

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr631883498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2010.04.02. 11:38:21

Update:
Sziasztok!
Megtörtént a soroslás, minden résztvevônek köszönjük a lelkes aktivitást, a nyertes pedig:
Kósa Edina.
Gratulálok!

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2010.04.02. 12:52:38

@KentaurBen: Gratulálunk Edinának, mail ment a részletekkel. (Várjuk az üzletben: XI. Fehérvári út 29.)
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása