Az új bárpult a zongora
Csak szólnék azoknak, akik még nem vették volna észre, hogy már nem a 80-as években vagyunk: a bárbult-a-szobában kombó nem menő.
Egyébként azoknak a szörnyedvényeknek semmidesemmi értelme nem volt.
Az ámerikából átkopipésztelt bárpultból nálunk kimaradt a spanyolajkú segítő személyzet, ami ott ugye – egy bizonyos szint fölött - alap... és nem is praktukus, mert ha koktélozáshoz készülne is, amihez ugye mindenféle frincfranc, gezemice szükségeltetik, amit fel kell vágni, ígymegúgy kell önteni, rázni, na ezek az alkotórészek, kések, vágódeszka meg úgyis inkább a konyhában vannak, szóval egy-egy ilyen alkalmi partihoz tényleg felejtős a bárpult.
Viszont, hogy senki ne keseredjen el, aki mégis vágyik egy persztizsbútorra, jelentem, manapság ez a grand piano.
Szép nagy, meg egy nagy szép is, igazi fókuszpontja lehet egy jól berendezett nappalinak, de ha nem jól van beállítva a térbe, benne van a bukta-veszély, hogy esetleg csak dekorelem.
A billentyűk, a kis zongoraszék, és a pléjer háta és feje hátulról nyilván szép látvány lehet, de a helyes irány nem ez, hanem ha éppen fordítva, orral a szoba felé helyezzük el, a szoba felé kinyitva, így érvényesül ugyanis igazán egy ilyen csodás jószág igazi hangzása.
Másik fontos dolog, amennyiben behelyezünk az enteriőrbe egy ekkora elemet, hogy bizony ennek optikailag is nagy súlya van.
Szobát nem telezsúfolni (hacsak nem min. 40 nm), mert különben rögtön bútorraktárrá változik.
Szintén hatásos lehet a zongora mellé (nem mögé) a falra egy markánsabb (lehetőleg a szoba stílusába illeszkedő) festményt helyezni, ezzel lehet fokozni a drámaiságot, ha netán mégis tudná/szeretné valaki zenélésre használni.
Lássuk, mit tanultatok ma, kiszúrjátok melyik képen nem helyes a beállítás?
Fotók innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen meg innen.
