<div id=
 
5

Jelige: Megnyitottunk!

KentaurBen , 2010.06.30. 12:21

Share

XI. kerület, Szabolcskautca.

Csöndes, sárga kövekkel kirakott kis utca Újbuda legforgalmasabb csomópontjai között megbújva.

...ezt a részt én csak Bermuda-háromszögnek hívom, ui. a Móricz-Allee-Kosztolányi triász által közrefogott kis utcácskáknak hihetetlenjó hangulata van, itt sétálgatva egyszercsak megszûnik a forgalom zsivaja, és csak a vadszôlôvel befutott házak, a sárga kövek és a napsütés marad.


Itt nyílt pár hónapja ez a csöpp boltocska, ahol kockás macik, virágmintás lovacskák, édi porcelánok és countryside cukiságok várják új gazdáikat nagy-nagy szerettel.

Ez a Boróka Otthonbolt.

A nyitás apropóján beszélgettem az üzlet tulajdonosával, Merkl Gabival, az itt kapható jóságokról...
 

...és hogy érdemes legyen figyelni, az interjú végén lesz nyereményjáték is!

Belép az ember a boltba, és azonnal megnyugszik, a következôkben pedig azt érzi, hogy innen nem mehet ki anélkül, hogy valamit ne venne... melyik a kedvenced, és miért?

M.G.: Nem igazán tudok egy valamit kiemelni a tárgyaim közül, ide minden úgy és azért került, mert nekem megtetszett…

Persze vannak darabok, amelyek nem kelnek el egy nap alatt (mondhatnánk úgy is, hogy várnak az igazira) és ezért jobban a szívemhez nőnek. Ilyen volt a fémtestű postaláda kutya is, ami a fotózáson még boldogan falta képzeletbeli kutyakonzervét a kerámia kutyatálból, aztán pár nappal később egy „bevállalós” fiatalember megvásárolta, és elmondása szerint papírzsebkendő tárolására fogja használni a későbbiekben.


Miért pont ilyen típusú, stílusú kiegészítôkben gondolkodtál, amikor az üzlet nyitása mellett döntöttél?

M.G.: Alapvetően nem szeretem a nagyon tervszerűen „összerakott” otthonokat, a színárnyalatok és stílus szerint kínosan összeválogatott bútorokat, textileket és egyéb kiegészítőket. Egy lakás – az én meglátásom szerint – attól válik otthonná, hogy (majdnem teljesen) nélkülözi a tervszerűséget. Egy régi kredenc a nagyitól, egy szép szőnyeg a török bazárból, egy jól kiválasztott asztal valamelyik lakberendezési nagyáruházból, egy szép kézzel festett kerámia étkészlet a Borókából - hozzáadva a lakók-használók személyiségét - sokkal hitelesebb eredményt adhat, mint egy jó nevű lakberendező önmegvalósítási törekvései egy-két színárnyalat köré csoportosítva.

Ebből a véleményemből fakad a bolt és árukészletének stílusa is. Valahogy ez a fajta romantikus vagy country (ki hogy nevezi) stílus és némi bohókás beütés a mintás állatfigurákkal fejezi ki számomra az otthonteremtés-berendezés igazi varázsát. A sokféle színes kiegészítő közül a rátalálás örömét arra az egyre, amelyre oly régóta vágytunk…

Persze a Borókában is vannak teljes termékcsaládok (pl. konyhai textilek vagy hálószobai garnitúrák) amelyek ugyanazzal a motívummal-színvilággal készülnek, és megjelenésükkel meghatározhatják egy enteriőr milyenségét, de alapvetően szeretném inkább „mazsolázásra” csábítani a betérő vásárlókat. Igyekszem egy-egy tárgyból (pl. fa teásdoboz) többfélét is tartani, hogy legyen lehetőség mérlegelni, és kiválasztani az igazit. Lehessenek afféle szerelem első látásra vásárlások, ne csak a „na jó, ezt megveszem, mert kell, aztán, majd ha egyszer rátalálok egy szebbre, akkor mehet a kukába” típusúak.


Ha jól tudom, van két kisgyermeked... nagy-nagy respect azok felé a hölgyek felé, akik a család mellett belevágnak valami saját bizniszbe... könnyû volt összeegyeztetni a boltvezetést a családanyasággal?

M.G.: Igen, van két kislányom, és persze egy nagyon segítőkész, türelmes és nálam racionálisabb gondolkodású férjem, aki mindenben segít és támogat. Nélküle a boltvezetést összeegyeztetni a családanyasággal lehetetlen lett volna, és így sem könnyű helyzet, de szerencsére a pozitív visszajelzések és a lányaim ragyogóan büszke tekintete, amikor az oviban a rózsás lovacskáról mindenkinek újságolják, hogy „Anya boltjából van!” folyamatos bíztatást ad a számomra. Azt hiszem minden nehézség ellenére jól döntöttem, hogy belevágtam.


A boltban szépen, harmónikusan helyezted el az itt kapható portékákat... segíts, kérlek, egy kicsit, mi mindent lehet nálad beszerezni?

M.G.: A termékkínálatot - a lehetőségekhez mérten (ld. üzlethelyiség mérete, beszerzési források kínálata) – igyekszem folyamatosan úgy alakítani, hogy egy otthon minden külső és belső helyiségébe tudjak ajánlani megoldásokat a vevőim igényeinek megfelelően, illetve számtalan kedves ajándéktárgy, ölelgetnivaló textilállatka várja a gyermekeket is.

A bútoroktól kezdve a textil-, kerámia-, és porcelán garnitúrákon keresztül a különböző alkalmakhoz és hangulatokhoz választható szalvétákon át minden beszerezhető a Borókából. Külön hangsúlyt fektetek a magyar beszállítók fontosságára, így a kerámiák nagy része két veszprémi kerámiaműhely keze munkáját dicséri, ill. a macik, lovak, textilgyümölcsök és virágok, levendulazsákok és szívek, táskák, textil füzet- és könyvborítók, kis horgolt terítők pedig vagy az én varrógépem és kezem által, vagy a munkám során megismert – és azóta barátnővé vált – hölgyek arany keze által készülnek.

Az import árukat is igyekszem úgy összeválogatni, hogy minőségükben és megjelenésükben illeszkedjenek a bolt profiljába. Így kerültek a kínálatba neves holland, angol és olasz cégek lakberendezési és kerámia tárgyai.


Tehát nem csak kiemelt, jeles eseményre szánt ajándékokat találhatunk itt, hanem olyan bútorokat, kiegészítôket is, amelyek segítenek felfrissíteni, megújítani egy-egy polc, szobasarok, konyhaszeglet, hálószoba hangulatát... ha jól tudom, nem csak az kapható itt, amit látunk.

M.G.: Igen, a boltban található bútorok – azon kívül persze, hogy megfelelő hátteret és felületet adnak a kisebb tárgyaknak – egy-egy megvásárolható ill. katalógusból darabonként megrendelhető kollekció részei.

Az egyéb kiegészítők is rendelhetők katalógus alapján, jelenleg hozzávetőlegesen 1.500 fajta termék. Aki ezek között sem találja meg álmai tárgyát, igyekszem számára „felhajtani” az igazit. A bedolgozó varrónők segítségével pedig a textil alapanyagú termékkörben teljesen egyedi megrendeléseket is tudunk teljesíteni. Legyen az mackó, nyuszi, alvószörnyi, székpárna, személyre szóló emlékkönyv borító, hímzett monogramos ágynemű vagy bármilyen egyéni igény, igyekszem a vásárlók kedvében járni és minél rövidebb idő alatt megvalósítani azt.

Kézzel festett kerámia fűszertartót is rendeltek már nálam, az üzletben található készlet motívumával, egyedileg feliratozva, de - a készítő rugalmasságának hála - 2 hetes átfutási idővel ez is meg tudott valósulni.

Apropó: jeles esemény! Szeretném rávezetni az embereket a megfelelő ajándék kiválasztásának fontosságára és a rákészülési folyamat szépségének megismerésére. Szeretném, ha már október elején felmerülne a gondolat a vásárlóimban, hogy vajon milyen ajándéknak örülnének a szeretteik karácsonykor. Szeretném, ha nem december 23.-án délután jönnének el hozzám, hanem jóval korábban, és egyeztethetnénk egy személyre szóló ajándékról… Így az elkészülési idő még bőven vállalható és olyan szívmelengető végeredmény születik, melyre az ajándékozó és a megajándékozott is szívesen gondol majd, valamint a hátsó polcra besuvasztott semmiresemhasznált tárgyak száma nem növekszik tovább senki otthonában.
 

Köszönöm az interjút, és sok-sok vevôt kívánok!

By the way, van most valami olyan akció, ami miatt tuti érdemes hozzád ellátogatni vagy olyan, ami tervben van?

M.G.: Lehet, hogy nem túl szerencsés azt mondanom, hogy a Borókában nincsenek akciók, mert az áraim folyamatosan megfizethetőek és hogy a szép tárgyak iránti igény nem szezonális, de hát ez van!

Viccet félretéve: természetesen mindig igyekszem újdonságokkal meglepni a vevőimet, és a kínálatot az évszakhoz ill. szezonhoz is igazítani (pl. augusztustól érkeznek a kultúrált borfogyasztás és a hozzá kapcsolódó kulináris élvezetek megfelelő kiegészítőjeként a szebbnél szebb kínáló készletek, tálcák, poharak, kancsók, szalvéták, stb.), valamint a teljes teáskészletet vagy étkészletet vásárlók jelentős engedményben részesülnek a darabonkénti listaárhoz képest.

Visszatérő vásárlóim pedig Törzsvásárlói kártyát kapnak, mely állandó engedményekre jogosítja őket, illetve a hamarosan elinduló weboldal és hírlevél segítségével elsőként értesülhetnek a legújabb kínálatról.


És íme a kérdés, amelyre várjuk a helyes válasz betûjelét a tárgymezôbe írva a boroka.otthonbolt@gmail.com mailcímre.


Melyik növényrôl kapta nevét a bolt?


A jó válasz ezek közül valamelyik:

a. Iringó

b. Kamilla

c. Boróka

d. Búzavirág


Játék idôtartama: a bejegyzés kikerülésének idôpontjától 2010 július 05.-e déli 12 óráig.

(az emailcímeket semmire nem használjuk, azokat a játék lejártával töröljük)

 

A nyeremény - melyet a helyes beküldôk között sorsolunk ki a kalapból - pedig egy Ajándékutalvány 20.000 Ft értékben, mely beváltható az üzletben (és ofkorsz a rendelésre készült vagy szállított termékekre is érvényes).

(...és higgyétek el, ebbôl az összegbôl sok szép dolgot lehet itt kapni :) - a szerzô)

 

Ha szeretnél értesülni a jövôbeni akciókról, a boltban kapható újdonságokról, itt csatlakozhatsz a bolt facebookos rajongói táborához.

 

Cím: Budapest, XI. kerület, Szabolcska M. utca 9.

Nyitvatartás: H-P: 10.00-18.00, Sz: 09.00-13.00

Telefon: +36204725137

(a fotókat Gerlai Tibor  - párat ennemagam eská - készítette)

Címkék: közöshalmaz

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr132120662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2010.06.30. 21:05:30

hát ez mesés
(naná, hogy játszani is fogok)

Mammka 2010.07.04. 13:24:56

Igen,ez az!!!!Ilyen boltokra van szükség!!!!Magamnak is ez az álmom,lehet,hogy egyszer sikerülni fog,hiszen egy másik városban lakom,lehet,hogy már nem.DE: nagyon örülök,hogy itt a Boróka!!!!Gratulálok és biztosan menni fogok!!!!

Seanna 2010.07.05. 02:41:56

várom a borászatis cikkeket :) !

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2010.07.05. 13:31:33

Update:
Sziasztok!
Megtörtént a soroslás, minden résztvevônek köszönjük a lelkes aktivitást, a nyertes pedig: Timcsike.

Gratulálok!
De a többiek se keseredjenek el, újabb nyereményjáték hamarabb lesz, mint gondolnátok :)

(kérjük a nyertest, hogy azon a mailcímen, amin játszott, vegye fel a kapcsolatot a Boróka Otthonbolttal, hogy megbeszélhessék a részleteket!)
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása