<div id=
 

Kedves 16 éves kori önmagam!

KentaurBen , 2011.05.09. 10:18


Sokszor szóba került már, hogy otthonunkra úgy tekintünk, mint az egyetlen helyre a világon, ahol biztonságban érezhetjük magunkat.
A külvilág zavaró ingereit kizárhatjuk azzal, ha becsukjuk az ajtót, de ugyanúgy figyelnünk kell egyik legfontosabb védelmi rendszerünkre, a bőrünkre is.



A címben olvasható mondattal kezdődik az az amerikai reklámkampány, amely a melanoma vagyis a rosszindulatú bőrrák veszélyeire hívja fel a figyelmet.

Ez itt a kisfilm:

Engem a film nagyon megfogott, és egy kicsit utána néztem, mi is ez a melanoma.
A melanóma a leggyakrabban előforduló bőrdaganat, ami az esetek körülbelül 60 százalékában az ép bőrön, további 40 százalékban pedig egy meglévő anyajegy elfajulásából alakul ki.
A melanoma egyre gyakoribb megbetegedés, erről a növekvő számadatok is árulkodnak. Míg az 1900-as évek elején 1500 emberre egy melanomás beteg jutott, addig 2010-ben 50 emberből egynél biztosan diagnosztizálják a bajt, és évente 500-an halnak meg Magyarországon ebben az alattomos betegségben!!!

A probléma megelőzhető, ha rendszeresen, évente részt veszünk bőrgyógyászati szűrésen (ugyanúgy, akár tüdőszűrésen, fogorvosi vagy nőgyógyászati ellenőrzésen), hiszen így idejében megelőzhető a rosszindulatú elváltozás.
Mindenképpen forduljunk bőrgyógyászhoz, ha egy anyajegynek megváltozik a színe/mérete, elkezd viszketni, vérezni, ha nem szimmetrikus vagy szabálytalan a széle, egyenetlen a színe, illetve a szélessége meghaladja az 5-6 millimétert. Ezek a tulajdonságok jellemzik ugyanis az atipusos anyajegyeket, amik nagyobb rizikót jelentenek a rosszindulatúvá válás szempontjából, és minden esetben gyanakodni kell az újonnan keletkezett anyajegyekre is.

És ha már megszólítottuk 16 éves kori önmagunkat, keressük meg a mostaniakat is.
Két fotósorozat, de a téma ugyanaz: tinilányok és az ő kis birodalmuk.

Az egyik fotósa Egyed Ufó Zoltán, aki erdélyi lányokat kapott lencsevégre, a másiké Rania Matar (eredetileg libanoni, de ma már amerikai), és pár kép 'A girl and her room' c. sorozatából.

Direkt jól összekevertem a két sorozatot, de úgyis tudni fogjátok, melyiket ki készítette :)

(by the way, Ufó 'Faluszépe' c. fotósorozata  a Magyar Országgyűlés által kiírt és a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó ház szakmai segítségével megrendezett
"Együtt-Lét Hagyományos kultúrák együttélése a Kárpát-Medencében" címmel nemzetközi fotópályázaton második helyezett lett. Július 31-ig megtekinthető a Kossuth téri kiállításon.)

Zenemeg, amit csak videóstúl tudok idetenni, de hallgacsak:

Címkék: férfiak nők

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr692889261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása