Igen! - 3. rész
Kis szünet után következzen esküvős inspirálós posztsorozatunk következő bejegyzése.
I do. I do. I do.
Remélem, előzetes ÁAT-s böngészés nélkül senki nem mondja ki a megfelelő helyen és időben, hogy Igen! :)
De előtte csapjuk fel az online Magyar Néprajzi Lexikont, és nézzük meg, mit írnak a "Házasságkötés szokáskör"-éről:
azon cselekmények sorozata, amelyeket házasságkötés érdekében végeznek a helyi közösségi hagyomány által meghatározott formában a házasságra lépő személyek, ill. ezek családjai és általuk erre felkért személyek a házassági szándék megszilárdulásával kezdődően. A házasságkötés szokáskörének a néprajzi gyűjtés megindulása óta megfigyelhető formája számos, korábban jogi, szokásjogi jelentőségű cselekményt foglal magában. Ezeknek a 19., sőt 20. sz.-i lokális paraszti társadalmak még jelentőséget tulajdonítottak, holott a társadalom vezető rétegeinek gyakorlatában már háttérbe szorultak. Az egyházak, majd 1894 óta az államhatalom által megkívánt, a házasság törvényességét biztosító formaságok is a házasságkötés szokáskörének mozzanatait képezték. A házasságkötés szokásköre célja a megkötendő házasság elismertetése a helyi társadalommal, a társadalom képviselőinek minél teljesebb (kis közösségekben teljes) bevonásával. A hagyományos → szokásformákhoz való ragaszkodás, és azok nagyszabású megrendezése a reprezentáció lehetőségét nyújtotta a parasztcsaládoknak, akik ezzel egymással versengve éltek, sőt napjainkig is élnek. A házasságkötés szokásköre alapvető cselekményei: a → megkérés, az → eljegyzés, a házasságkötés. Az utóbbi beépült a → lakodalomba, amelynek folyamán megtörténik a → menyasszony és a → hozomány átadása, az elhálás (→ menyasszonyfektetés) és a házas állapot közhírré tétele és elismertetése. A hiedelmekkel (→ hiedelem) gazdagon átszőtt paraszti gondolkodás → mágikus eljárások sorával kívánta biztosítani az ismeretlen, földöntúli hatalmak jóindulatát az új házaspár iránt, amelyek esetleges rosszindulatának a néphit szerint az átmenet időszakában fokozottan ki voltak téve. A házasságkötés szokásköre, különösen annak fő eseménye, a lakodalom népszerűségét és fennmaradását előmozdította az a tény, hogy a paraszti életben a mulatság, evés-ivás kimagasló alkalma volt, sokoldalú esztétikai élményt nyújtott, mintegy a helyi kultúra eredményeinek seregszemléje volt, nagy arányokban való megtartását lehetővé tette a közösség anyagi hozzájárulásának gyakorlata. Jelenlegi kultiválásában az utóbbi szempontok dominálnak, s az értelmüket vesztett szertartásos cselekmények üres formai díszítőelemekké lesznek, majd feledésbe merülnek. – A házasságkötés szokásköre Európa népeinél a hasonló körülmények befolyása miatt lényegében egységes, bár a Ny-európai fejlődés gyorsabb tempója révén ott néhány száz éve elmúltak az olyan jelenségek, amelyek K-Európában szinte általánosan jellemzőek maradtak a 19–20. az. fordulójáig. A lényeges cselekmények sorának – amelyeket nem kis mértékben állami és egyházi előírások, továbbá a főúri rend ünneplő szokásainak példája szabályozott – azonossága mellett a részjelenségek különösen sokszínű képét látjuk még mo.-i viszonylatban is, lokális fejlődések eredményeképpen. (→ még: álmenyasszony, → asszonyavatás, → búsanya, búsapa, → csigacsinálás, → esküvő, → gazdasszony, → hazai leányasszony, → házasságkötés étkezései, → házasságközvetítés, → háztűznéző, → hérész, → hívatlanok, → hozományvitel, → jegyajándék, → jegyesség, → kásapénz, → kontyolás, → kunkapitány, → lakodalmas ház, → lakodalmi alakoskodás, → lakodalmi díszek és jelvények, → lakodalmi gazda, → lakodalmi kalács, → lakodalmi konyha, → lakodalmi mulatság, → lakodalmi tisztségviselők, → lakodalmi tűz, → lakodalmi verseny, → leánynéző, → legényjáró napok, → menyasszonyfektetés, → menyasszonytánc, → menyasszonyvitel, → menyasszony búcsúztatása, → menyecske, → nászajándék, → násznagy, → násznép, → nyoszolyóasszony, → nyoszolyólány, → örömanya és örömapa, → párválasztás, → pozovics, → szűrkitétel, → tyúkverő, → udvarlás, → vőfély, → vőfélybot, → vőlegény)
Nademostmár tényleg jöjjön a Zenemeg és a többi:
