<div id=
 
komment

Irodalomvisszavág

KentaurBen , 2011.10.04. 12:07

Van itt a blogon az oldalsávban egy menüpont, ami ugyanaz, mint a mai poszt címe.

Ezzel a címkével a blog íródása óta már 47 bejegyzés került fel ide, úgy, hogy valamely kedvenc vers, novella, haiku... került bemutatásra benne.


Ez itt a mai:


Molnár Krisztina Rita: Kőház


Ha egyszer hirtelen,

ha egyszer lenne még,

egyszer, ha úgy adódna

(és jól meglepne minket),

egy váratlan esély,

egy házat kéne rakni,

a túl és innenen,

ha volna egy vidék.

 

Rakni egy új házat

talán nem is nehéz,

csak kő, csak kőre kő,

fehér, akár a mész,

fából oszlopok,

a kőfalon cserép,

korallpiros tető,

az ablakokra  vászon,

hogy reggel jó korán,

– a fény az árny ölében –,

amíg még nem vagy ébren,

az arcodon ne játsszon

a nap, ha fellobog.

 

Nem is szólnánk sokat,

(Miről is lenne szó,

ha minden tiszta és

egyszerű, mint a só?)

Tudod, csak te meg én,

friss víz, egy kőedény,

korsó, hal és olaj,

kovásztalan kenyér,

én szőnék, és te volnál

a faluban az ács,

na, jó, lehetnél esetleg,

lehetnél még halász,

és alkonyatkor együtt

ülnénk a hűs kövön,

és szóba sem kerülne,

mert nem merülne fel,

hogy el kéne menni innen,

hogy lenne más öröm.



(Mozgó Világ, 2010. december)


Nap kérdése: Melyik a kedvenc versed?


Van természetesen zenemeg is:

James Blake - Limit To Your Love by TheDropFather

És sok-sok fotó, ami tetszik nekem (de ne kérdezzétek ki készítette őket, inkább megadom a poszt végén a forrásokat, ott lehet tovább kutakodni).


Fotók innen, innen és innen.


Ha tetszett a bejegyzés, gyere, csatlakozz a ágy-asztal-tv blog Facebookos klubjához.
Ezt megteheted ide kattintva.

Címkék: férfiak nők

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr373277512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lázár Márta · http://fengshuitrend.blog.hu/ 2011.10.04. 14:08:32

Van néhány sokkoló, de szép kép is köztük... nem ez lesz a kedvenc posztom, mégha irodalommal is vagyon szószolva :)

sannyi · http://sandf.blog.hu/ 2011.10.04. 14:57:47

Ha napba nézek én, szemem se rebben,
míg te pillogatsz.
Ez az egy játszmakettőnk közt, amelyben
még alulmaradsz.

S ha majd pokolra szállunk mind a ketten,
hogyha van pokol,
más forró tengerár dobálgat engem,
s téged más bugyor.

De lelsz a holtak térein helyettem
társat is talán...
Ne hagyj el, éljünk együtt még mi ketten,
egymás oldalán.

2011.10.05. 07:19:14

hát ez a vers nagyon jó volt, igy reggel korán.
Nemkem Faludy:Óda a magyar nyelvhez a kedvencen, mert olyan mint egy mondóka.

colonel pondró 2011.10.05. 08:09:37

"valamely kedvenc vers, novella, haiku... került bemutatásra benne." A macska meg fel volt mászva a fára és a farka meg le volt lógva onnan. Igényes blogban igényesen fogalmazz légyszíves. Ez a germanizmus szörnyű.
Kedves versem sok van,de első az egyenlők között talán Ady E: Emlékezés egy nyár éjszakára című verse.

colonel pondró 2011.10.05. 09:01:58

3 napja ezzel a szeméttel tömi tele a blogokat ez a valaki. Nem lehetne letiltani???

forestshadow 2011.10.05. 11:09:52

Pilinszky: Gyász

Fogad között fakó panasz,
magányosság vacog,
lakatlan partokat kutatsz,
üres minden tagod,
lezárt vagy, mint a kárhozat,
a homlokod mögött
csak pőre sikoltás maradt
vigasznak, semmi több!

Nem óv a hűtlen értelem,
nem fogja szűk szegély,
csillagcsoportokat terel
a partalan szeszély
elámuló szivedre: állsz
tünődve és hagyod,
belepjenek, mint sűrű gyász,
a foszló csillagok.

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2011.10.05. 12:24:52

@colonel pondró: Mivel családunk ősi címerében az igényesség az egyik szó, ami szerepel, ehhez mindenképpen szeretnék igazodni. Lécci segíts eligazodni a magyar nyelv útvesztőiben, és adj megoldókulcsot: hogy hangzana a mondat helyesen? Köszönöm!

"3 napja ezzel a szeméttel tömi tele a blogokat ez a valaki. Nem lehetne letiltani??? " - itt mire gondoltál? nem értem.

Végül, de nem utolsó sorban, kérlek áruld el, mi visz rá egy embert arra, hogy nicknévként 'pondrónak' nevezze magát. Ezt a választ is nagyon köszönöm.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.05. 14:02:52

Én ezt a verset, ebben az előadásban szeretem a legjobban:
After Crying : Jónás imája
www.youtube.com/watch?v=W1nGUYltjOM

Frick László Emlékzenekar 2011.10.06. 07:40:26

Nagyon örülök, hogy Molnár Krisztina Ritával nem lett az, ami Tóth Anikó [medikával] kiválló novellistának indult aztán... mi is lett vele, mi is, ami nőkkel szokott lenni, abbahagyta...
ö.. más
Hecker Héla

Költözés

Az egyik dobozban üres hely maradt:
jobb sarkában elfért volna még valami
– nem vettük észre, csak kipakolásnál, mikor
lábra álltak végre az elborult tárgyak.

A hiányzót kerestük másik kartonban,
pokrócba bugyolált porcelántányérok között,
szemeteszsákok kacathalmazában,
csomagtartó véletlen repedéseiben.

Már a képek is helyükön lógtak, nem maradt puszta
fal, de a tárgy hiánya üres mozsárzörgéssé változtatta
a lakást, térfogata napról napra nőtt, végül bútoraink,
mi magunk is elvesztünk befoghatatlanságában.

Nincs sarok, mélyedés, amit ne kutattunk
volna át. Jó volna tudni: mit keresünk.

Át

Szombat délutáni hídon-átkelések, egymáshoz
mérése bal és jobb partnak, a megállapítás:
te itt vagy, én ott vagyok, hiába szeretnénk,
csak átlépjük a metszéspontot: továbbhaladunk.

Ha jönnél velem, mutatnék egy fát. A kopott-kék
óriáscsúszda, ropogó levéllel töltött medence mellett
áll: nem hajlik víztükörre, nem nézi magát –
ovális ragyogás összecsukott napernyők közt.

Kerítés mögül nézem, mert a strand területére belépni
már nem lehet – szívedbe sem, ha letelt időm – nyáron
pedig nem állnék a fa mellett – ugyanolyan, mint minden
egyéb: zölden lükteti a felforrósodott perceket.

Látnod kellene. Ha máskor nem, hát szombatonként.
Miatta a hídon-átkelés, ha miattad már fölösleges.
Ahogy sárgával teleszórja az elhagyott nyugágyakat.
Szétdobálja, amit összekötni nem lehet.

A neve is jó, a versei is és ő is és remélem, ő nem hagyja csak úgy abba, ahogy nők azt szokták

Frick László Emlékzenekar 2011.10.06. 07:43:38

És persze a néhai ifjútörök mozgalmunk lapja az aTom-korszakból
és Krausz Tivadar szintén a neve miatt is
tessék
Irodalom Visszavág: IV05 (Új folyam/5 - 1999-2000 TÉL)

Krausz Tivadar

Papnőjét mielőtt Mars elviszi

Ördögi Vénusz, a legszebb papnőd
nékem ígérted-e vagy nem! A hajnali
hódolat, alkonyi áldozat és ima
volna kevés? Csibe még noha vércse,

mézet ígérőn égeti szívem,
rejteki titkai vasszigorú picik,
szobra, az álomezüstből öntött,
isteni minta szerinti, raboljam el?

Hajnalig áhítom, érte imádkozom,
félre ne értse, ha véres az áldozat.
Elvetem élveim, áthalom álmaim,
úgy szeret, őrül a védtelen értelem.

Véndöghy Afrodité! Kurvácskám,
villó álom ezüstből testesül,
úgy megigéz, leigáz. S szivén lakat -
kín, ami kín - ebben makacs egy baba.

Szépszó, megtartó jó, úgy igaz,
Plútó görbítsen meg, hogyha nem!
Kis csipogim már várja, ragadjam el -
kéj, ami kéj - Vénuszútra jön el, velem.

Lázár Márta · http://fengshuitrend.blog.hu/ 2011.10.06. 11:30:38

@KentaurBen: Hát pl. légy a szemen, ugró lábak(elsőre ugye nem ez jut eszembe...), lebegő test, mely szirmot hullat kezéből, kicsi gyereknek ILYEN módon vágni hajat, hrrrrr, stb. A Happy című viszont ott van :)

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2011.10.06. 11:35:35

@Lázár Márta: az nem légy szerintem, hanem darázs. akkor most már biztos nem para :)))
OFF - igen, el is kezdtem megválaszolni, de elsodortak az események, megpróbálom befejezni és elküldeni, köszi a türelmet! - ON

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.06. 12:32:51

"Ej buborék, buborék!
Színe játszó, csodaszép!
Emitt veres, amott kék.
Az orromból jött ki elébb."

/Laár András: Buborék/

Lázár Márta · http://fengshuitrend.blog.hu/ 2011.10.06. 13:38:45

@KentaurBen: oh, darázs!?! én balgatag! na jó, így már azért baráti :D off ok, kösziköszi on

Lázár Márta · http://fengshuitrend.blog.hu/ 2011.10.07. 02:03:56

Olyan szép ez a vers! Eddig a vizuálisra koncentráltam, most elolvastam rendesen. Nagyon! Nagyon tetszik! Élmény. Köszönöm. :)

Nekem ezek a kedvencek a sok közül
fengshuitrend.blog.hu/2011/07/06/a_let_csodaja_hogy_vagy

fengshuitrend.blog.hu/2011/08/09/gyonyorum_te_segits_engem

colonel pondró 2011.10.11. 13:49:15

@KentaurBen:
1: Bocsánat a megkésett válaszért, de most jutottam számítógép közelbe csak azóta. Az általam kifogásolt mondatod ez volt:"valamely kedvenc vers, novella, haiku... került bemutatásra benne." Magyarosan ez mondjuk így is hangozhatna: ...amelyekben kedvenc verseket, novellákat, haikukat mutattam be... . Lehet máshogyan is megfogalmazni szépen. Az eredeti is érthető, nem ez a baj vele, hanem az, hogy olyan germanizmust használ amely a szöveg igényességét csökkenti. Az agyalágyult, gügyögő pusy, mizu stb kifejezések is érthetőek, csak épp bugyuták és igénytelenek. Érted mire célzok ugye?
2: A kommentem egy előttem megjelent reklámbejegyzésre, spamre vonatkozott, amit úgy látom, azóta töröltél.
3: A colonel pondró név egy haver szívatására keletkezett jó pár éve és így maradtam. Semmi rejtett tartalom, semmi célzatosság nincs benne. Tréfa. Amúgy meg ismerjük egymást személyesen még Győrből, facebookon szoktunk is néha írni egymásnak. Mármint te és én. Blog.hu-n ezzel a nickkel vagyok fent. Maradok tisztelettel, szevasz Kópis Beni:-).
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása