Olasz villácska

Végrepéntek!

Gondolom a hosszúra nyúlt múlthét után már mindenki úgy várja a 7végét, mint a Messiást... nem állok én sem a közeledés útjába:

mára egy giccses kis olasz villát hoztam (mármint, hogy mi a giccses, az szubjektív, ugye...) és egy hangulatában passzoló irodalomvisszavágot, egyik régi kiskedvencemet: Stephen Leacock-tól A Kék Edward-ot.

Vagyis egy részletet, a teljes könyv kiolvasható itt.

Előre csak annyit sejtetnék, hogy minden egyes kis novellát, ami ebben a roppant speciális humorú műben megtalálható, Karinthy Frigyes fordított :)

Jó 7végét!

EGY MAGÁNYOS NAGY LÉLEK FEJLŐDÉSE

ROSSZCSIRKEFF MÁRIA EMLÉKIRATAI
(Eredeti rosszból jóra ferdítve)

"Szoktál-e tulajdon arcodba nézni a tükörbőll? Nem?! Csodálom. Én szoktam.

Néha órákig állok a tükör előtt, és kémlelem az arcom. Felfelé fordítom, és úgy vizsgálom,mélyen, behatóan. Néha egészen megfordítom, a kezeimre állok, és úgy nézem. Megpróbálom megfejteni, mit jelent. Úgy néz vissza rám, nagy, dióbarna szemeivel, mintha... igen, mintha ismerne... és beszélni akarna hozzám...

Miért is születtem? Nem tudom. Naponta ezerszer kérdezem az arcom, de ő nem felel.

Sokszor, ha valaki átmegy a szobámon – Nyivuska, a szobaleányom, vagy Móric, az inas –, s látják, ahogy tükörmásommal beszélgetek, azt gondolják, hogy eszelős vagyok.

Mi az, hogy eszelős?... Sült bolond. Pedig... csakugyan... Néha a pamlagra vetem magam, és arcomat a vánkosokba temetem.

Tizenhét éves vagyok. Leszek-e valaha hetvenhét? Ó... Leszek-e hatvanhét?... Vagy negyvennyolc?... Hatvanhétbe kiegyeznék, de a negyvennyolcból nem engedek.

De feltéve, hogy mindkettő leszek – lehetek-e ugyanakkor tizenhét is?...Nem tudok felelni magamnak...Néha felriadok álmomból, s arra gondolok, hogy miért nem jut semmi az eszembe.

Másnap
Virágot hoztam a szobámba. A mezőn találtam, a patak partján. Álmodozva ringott hosszú szárán. Tudom a nevét. Csupszvojskjának hívják. Szeretem a neveket. Föléje hajoltam, és beszéltem hozzá. Megkérdeztem tőle, fogok-e valaha szeretni? Azt felelte,hogy tya ja, kérem, mit tudom én. Hazafelé jövet egy fokhagyma előtt mentem el. Az úton feküdt, keresztbe. Valaki rálépett, eltörte a szárát... Hogy fájhatott neki!... Keblembe rejtettem. Egész éjjel párnámalatt feküdt.

További másnap
Szívem szerelemért eped! Hogy lehet az, hogy nem szeretek senkit? Megpróbáltam, de nem ment. Atyám – Iván Ivano Ivanov Ivanovite – oly erős és jóságos, és mégsem tudom szeretni. Anyám, Kató Katosa Katoso Katosovna, inkább kicsi és komisz, mégis, őt sem nem tudom szeretni. És a fivérem, Dim Dimi Dimit Dimitiririvicsiff, de őtet se nem tudom szeretni De ó, Alexics Alexevics!Nem, nem, őt se. Mégis, hozzá kell mennem feleségül. Már az esküvő napját is kitűzték. Mához egy hónapra. Egy hónap. Harminc nap. Miért nem szeretem Alexevicset? Nagy és erős. Katona, cáritestőr, Komanoff Miklós embere, mégis se nem.

Másnap után
Börtönben tartanak engem, atyám, Ivano Ivanovits és anyám (hirtelen nem jut eszembe a neve), és a többiek, mind...Megfulladok... levegőt!...

Nem engednek...Minden percben, amikor öngyilkosságot akarok elkövetni, megakadályoznak... Nincs rá eset,hogy hagynának. Az éccaka megint akartam. Egy kancsó sósavat csempésztem hálószekrényemre. Reggel még ott volt. És én éltem. Nem hagyják meg az embernek még azt a kis vízbe ugrást se, amihez mindenkinek joga van. Miért? Nem tudom. Hiába kérdem, a fákat és a csillagokat – hogy hát én már sohase lőhetem főbe magamat vízipuskával?
Ők nem felelnek .És mégis – szabad, szabad akarok lenni, mint a kismadár!... a legkisebb madár! Nézem a hulló falevelet, és én is falevél szeretnék lenni. De ezek azt akarják, hogy ebédeljek.Tegnap is belém kényszerítettek egy cseresznyét. Utálat! Utálat! Utálat!

Tegnapelőtt
Egy szegény kis káposztát találtam az útszélen. Rossz gyermekek kövekkel dobálták. Már halott volt, mikor felemeltem. Mellette egy tyúktojás feküdt. Az is halott volt. Ó, hogy sírtam!...

Hajnalban
Hogy dobog a szívem. Egy Férfi ment el mellettem. Egy FÉRFI. Az ablakon át láttam. Ment, ment kifelé, egyenesen, a mezőre. Milyen szép volt! Nem olyan magas, mint Alex – nem, nem!... alacsony és kerek... mint... az a szép káposzta... amit holtan találtam múlt héten..." ... a teljes könyv, benne a sztori folytatásával, tehát itt :)

Zenemeg:

We Have A Map Of The Piano - Múm by yooitzjen

Címkék: férfiak nők közöshalmaz