<div id=
 
5

Cosette, Jézus és társai

KentaurBen , 2010.08.27. 15:44

 


Kedves ismerőseim meséltek róla nemrég, hogy mellékhelyiségük egyik rozsdafoltjában egy kislány arcát fedezték fel.

Annyira élethű mása volt a Nyomorultak kultplakátján szereplő grafikának, hogy el is nevezték Cosette-nek.


A jelenség nem ismeretlen, biztos veled is előfordult már.

Neve is van: pareidolia.


A pareidolia egy olyan illuzórikus érzet, amely bizonytalan és véletlenszerű ingereket (többnyire hangokat vagy képeket) konkrétnak és tisztán kivehetőnek tüntet fel.

És még be sem kell tépni hozzá, megy anélkül is.


Az ismertebb példák közé tartozik felhőkben pl. állatok alakját látni vagy arcokat a beázás foltjában, tárgyak halmazában vagy emberarcot felfedezni a Holdban, rejtett üzeneteket hallani a visszafelé lejátszott felvételeken.


A szó a görög para, azaz ebben a kontextusban „rendellenes”, és az „eidolon”, azaz „kép” szóból származik, ami az eidos szóból (’kép, forma’) ered.

A vallásos jellegű pareidolia klasszik alakja Jézus, arcának, képmásának megjelenése egy teljesen nem megszokott környezetben akár egyfajta kegyhellyé is avathatja azt.

De a Rorschach tintapaca teszt a pareidolia jelenséget használja fel, hogy megkísérelje feltérképezni az emberek mentális állapotát.
Ez egy projektív teszt, mivel intenzíven előhívja az ember belső gondolatait vagy érzéseit, és kivetíti a kártyákra. A "kivetítés" ebben az esetben az irányított pareidolia formája, mert a kártyák úgy vannak megtervezve, hogy ne lehessen rajtuk semmit egyértelműen kivenni, de már kis fantáziával is bele lehessen látni valamit.

Carl Sagan feltételezése szerint ez csak egy túlélési technika, az emberi lények kifejezetten arra vannak hangolva születésüktől fogva, hogy az arcfelismerés alapján különböztessék meg az embereket. Ebből adódik, hogy az emberek minimális adatokból is képesek összeállítani és felismerni emberi arcokat, akár nagy távolságból és csekély láthatóság mellett, de ez oda is vezethet, hogy véletlenszerű képeket értelmeznek, vagy fény és árnyékmintákból arcokat alakítanak ki.

Példák a fent említett jelenségre:



Még több "arc" itt.

Címkék: közöshalmaz

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr562252340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bélflóra 2010.08.27. 17:32:20

A poszt önmagában rendben lenne, de ennek az amúgy informatívírásnak nem itt van a helye! Arra a kérdésre, hogy "belakberendezd-e" a lakásomat, én most nemmel tudnék válaszolni! Hiszen beletúrva a blog régebbi posztjaiba, igazából se ötletet se inspirációt nem találtam! Egy határozott igenre ennél sokkal több útbaigazító, segítő és főleg a lakberendezésre fókuszáló írások után számíthat a kedves blogszerző! Nem csak tőlem, másoktól is!

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2010.08.28. 12:13:15

@bélflóra: Itt van a helye, mert én betettem.

Sajnálom, hogy ezt gondolod, de azt hiszem találsz máshol olyan blogot, ahonnan neked való inspirációt találhatsz.

Ha nem csak "beletúrsz" az itteni írásokba, hanem bele is olvasol, rá fogsz jönni, hogy e blog koncepciója arról szól, hogy tér rendezése sokkal komplexebb dolog, mint hogy konkrét tanácsokról szóljon.

Sok sikert!

Klein Kinga · http://szobakilatassal.blogspot.com/ 2010.08.31. 18:09:39

Egyetértek a blog szerzőjével!
Én egyébként rengeteg inspirációt kapok tőled kedves Kenturben, köszönöm.
Nem vagyunk egyformák, ugyebár...
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása