Múltszázadelő
"A második emeleti lakás négy szobájából az ónosan felfénylő és elsötétedő Oktogonra lehetett kilátni, két további szobája pedig éppen úgy, miként a konyhából nyíló cselédszoba, a minden évszakban homályos belső udvarra nézett.
Június közepe táján volt ugyan egy nap, amikor delente az udvari szobák egyikében megjelent egy vékonyka fénycsík a tojáshéj színűre festett falon, s ez a fénycsík napok múltával nem csak mindig újra megjelent, hanem egyre hosszabb és szélesebb lett, egyre korábban érkezett és egyre későbben távozott, ám augusztus közepén szinte észrevétlenül tűnt el.
Az eltűnése olyan lett, mint egy nem evilágból származó jelzés, melyet csak kevesen értenek."
"Ez ( mármint a hall) volt egyébként az egyetlen helyiség a lakásban, amely az idők változásairól és a körülmények kellemetlen szûkösségérôl sok mindent elárult.
Eredetileg nem volt más funkciója, mint hogy ezen keresztül közelítsék meg a mellékhelyiségeket, a két hálószobát, az ebédlőt és a konyhát, amolyan belső folyosó, bár annál azért jóval tágasabb.
Egy régebbi házirend szerint itt kellett állniuk a nagy fehérneműs szekrényeknek, és itt vasaltak.
Néhány éve azonban tekintélyes méretű régi tálaló állt benne, s itt helyezték el a hozzá tartozó nagy ebédlőasztalt a szigorú székekkel.
Még véletlenül sem mondták volna, hogy ez lenne most az ebédlő.
Szükség és célszerűség nem teszik föltétlenül barátságossá az életet, s ezért nem is mondhatták.
Hiába rejtette selyemdrapéria, hiába a homályosított üveg, a helyiség ablaka mégis csak egy szűk világítóudvarra nyílott, s ha állandóan csukva voltak is az ablaktáblák, a levegőt olykor átható csatornabűz, máskor idegen konyhák nem kevésbé tolakvó illata járta be, nem beszélve az idegen illemhelyekről, az idegen fürdőszobákból érkező kínos zajokról.
Étkezés közben legfeljebb úgy tehettek, mintha mindezt nem éreznék, mondjuk nem hallanák, hogy valaki az elsőn nyög, nyom és rotyogtat, miközben ők kulturális témákról társalognak és élvezettel falják à point sütött biƒteckjüket.
Egyszer még az is megesett, hogy miközben a vacsoránál ültek, valaki a harmadik emeleten kihajított dühében egy szétégett, forrón füstölgő tejeslábost a világítóudvarra, a lábos pedig szerencsétlenül falba ütődött, visszapattant róla, áttörte a homályosított dupla ablakot és a lábuk előtt kötött ki."
részlet
Nádas Péter - Párhuzamos történetek
első kötet
Jelenkor Kiadó, Pécs, 2005
Fotók az 1900 és 1940-es évek közötti Magyarországról, a fortepan-ról.
