<div id=
 
komment

Egyedül elmegy (+18)

KentaurBen , 2010.09.16. 10:56

"A vasúti fülkében egy választékosan öltözött úriember megszólítja egyetlen útitársát: "Hölgyem, ha tetszem Önnek, kérem jelezze ezt azzal, hogy háromszor meghúzza a micsodámat, ha viszont nem tetszem, azt úgy hozhatja értésemre, ha háromszáz-harmincháromszor húzza meg."

Jarmusch Éjszaka a földön című filmjének római jelenetében a taxisofőr kéretlenül meggyón az ez ellen kézzel-lábbal tiltakozó katolikus papnak.
A bűnbánó ember szexuális egyedfejlődése az alábbi sémát követi: kiskamasz korában, mikor rájött, hogy a fütyije nem csak pisilésre való, a gyerekkorból örökölt naivitással vetette rá magát egy sütőtökre.
Eltelt másfél boldog év a zöldség-szex jegyében, ám ekkor már többre vágyott fiatal hősünk, olyan szeretőre, akinek a szemében az aktus közben a szerelem fénye világít.
Akkor vált állandó partnerévé egy bárány. Ám a zord apa megneszelhette a dolgot, és a vágóhídra küldte az időközben birkává cseperedett állatot.
Azóta a boldogtalan férfiúnak egy falat hús nem megy le a torkán, igaz, zöldség sem, a tökkel töltött boldog hónapok után ki vágyna tökfőzelékre.
A férfivá érés következô állomása a sógornő elcsábítása volt, de hogy innen hogyan jutunk el a filmbeli mába, nem derül ki, a pap ugyanis szívrohamot kap, nincs kinek folytatni a mesét.
Philip Roth Portnoy-kór című regényében egy marhamáj válik a pubertáskori szexualitás áldozatává. Jómagam is beszéltem olyan fiatalemberrel, aki állította: a világ legélvezetesebb dolga megkúrni egy napsütötte meleg dinnyét, ami még a száron van.
Elképzeltem a jelenetet. Döcög a trabant a dûlôúton, a sofőr későn kap észbe, visszatolat.
Kiszáll, elkiáltja magát: "Jó napot! Jó napot! Halló! Van itt valaki?", megnyugszik, elindul. Hoppá, a kesztyűtartóban maradt a bicska, visszamegy érte, a biztonság kedvéért újra elkiált egy "Jó napot!"-ot.
Körbekémlel, bukdácsol a dinnyeföldön, végül egy különösen szépen fejlett példányt megpillantva felébred benne a vágy. No, nem annyira, azért kézzel is rá kell segíteni.
De előtte még, mintegy előjáték gyanánt meglékeli a dinnyét. Aztán beléhatol, mozogni kezd, felnyög, kicsusszan, és miután beléharapott, visszahelyezi a léket.
Az Amerikai pite címû filmben e sütemény megfelelően preparált változata hivatott helyettesíteni az elérhetetlen pinát.
A fenti példák is azt bizonyítják, hogy némi kreativitással az önkielégítés legalább annyira változatossá tehető, mint a partnerrel űzött szex, ám a leggyakoribb mégiscsak, a hagyományos, húzogatós verzió, nyilván nem véletlenül.
Számomra a legérdekesebb mégis az volt, mikor egyik beszélgetőpartnerem elárulta, hogy ô abszolút jobbkezes, minden kézügyességet kívánó tevékenységben a jobbját használja, egyedül a faszát veri ballal. Az idegen az ügyetlen bal?!"

részlet

Hill Ferenc - Fallosz monológok
Konkrét Könyvek, Budapest, 2002



A képeken bemutatott Új-Zéland-i ház építésze: Stevens Lawson.

Címkék: férfiak

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr572299981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.09.16. 20:22:15

ez a ház elég FASZA

lüke 2010.09.25. 05:44:31

igen, ez a pisszoáros mosdó
ez a halálom,irtam is a Laufen férfi tervezöinek!

lüke 2010.09.25. 05:46:53

Hill Ferenc - Fallosz monológok
ezt is ó `vastam
tele van möchte gernekkel:
kis pöcs nagyot mond!
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása