Venne egy jó fürdőt? (+16)
"Danny kivette a kulcsot a zsebéből és a zárba csúsztatta.
„Lou, Lou...”
(a fehér Nyuszi útban volt a krokettjátszmára, a Szív Királynő krokettjátszmájára, a labdák eleven sündisznók voltak, az ütők eleven flamingók)*
Megérintette a kulcsot, végigsimította az ujjaival. Kiszáradt a szája és hányingere volt. Megfordította a kulcsot, és a pecek zajtalanul elcsúszott.
(Üssétek le a fejét! Üssétek le a fejét! Üssétek le a fejét!)*
(Ez a játék nem krokett, bár az ütők rövidek, ez játék)
(PIFF-PUFF! Egyenesen bele a kapuba.)*
(Üssétek le a fejét!)*
Danny belökte az ajtót. Simán fordult, nem nyikorgott. Állt a tágas szoba ajtajában, és bár a hó nem ért idáig – a legmagasabb torlaszok is fél méterrel a második emeleti ablakok alatt maradtak –, a szoba sötét volt, mert apa még két héttel ezelőtt minden ablakot bezsaluzott a nyugati szárnyban.
Állt az ajtóban, jobb felé tapogatózott, amíg megtalálta a kapcsolót. Két égő gyulladt fel a mennyezeti kristálygömbben. Danny beljebb lépett, és körülnézett. A szőnyeg mély volt és lágy, halvány rózsaszín. Megnyugtató. Dupla ágy fehér takaróval. Egy íróasztal
(Tessék megmondani, mi a különbség a holló meg az íróasztal között?)*
állt a nagy, bezsaluzott ablak előtt. A szezonban a szorgalmas levélíró
(remekül érzem magam, bár te is itt félnél)
gyönyörködhet a szép kilátásban, és megírhatja haza a családjának, milyenek a hegyek.
Beljebb ment. Nincs itt semmi, a világon semmi. Csak egy üres szoba, hideg, mert apa ma a keleti szárnyat fűti. Szekreter. Szekrény, az ajtaja nyitva, benne egy csomó szállodai fogas, olyan, amit nem lehet ellopni. Egy kis asztalon Gideon Biblia. Balra nyílt a fürdőszoba ajtaja, az ajtón hosszú tükör, benne az ő sápadt arcú alakja. Az ajtó nyitva volt és...
Nézte, amint a tükörképe lassan bólint.
Igen, odabent van, akármi legyen is az. Odabent. A fürdőszobában. A tükörképe előreindult, mintha csak menekülni akarna az üvegtől. Kinyújtotta a kezét, hozzászorította saját tükörképéhez. Meglökte; a két kéz egymásra merőlegesen leereszkedett, és a fürdőszoba ajtaja kitárult. Benézett.
Hosszúkás, régimódi helyiség volt, olyan, mint egy pullmankocsi. A földön apró, hatszögletű mozaiklapok. A túlsó végében WC, a fedele felhajtva. Jobbra mosdó, felette egy másik tükör, tudta, hogy mögötte orvosságos szekrény van. Balra hatalmas fehér kád állt karmos lábon, a zuhanyfüggöny behúzva. Danny belépett a fürdőszobába, és kábultan indult a kád felé, mintha tőle függetlenül hajtaná valami, mintha ez az egész egy olyan álom volna, amilyet Tony szokott mutatni neki, és ha most elhúzza a zuhanyfüggönyt, talán megpillant Valami szépet, valamit, amit apa elfelejtett, vagy anya elveszített, valamit, aminek majd mindketten örülnek...
Így aztán elhúzta a függönyt.
A nő a fürdőkádban már régóta halott lehetett. Felfúvódott és lila volt, gázokkal teli hasa úgy emelkedett ki a hideg, a kád szélén jegesre fagyott vízből, mint valami húsos sziget. Hatalmas üveggolyóhoz hasonló szemét Dannyre függesztette. Vigyorgott; fintorogva húzta szét a lila száját. A melle szétterült. A szeméremszőrzete lebegett a vízben. A keze, mint a rák ollója, odafagyott a kád recés porcelán pereméhez.
Danny felsikoltott. De nem hagyta el hang a száját, befelé sikoltott. A sikoly úgy zuhant le bensője sötétségébe, mint kő a kútba, lejjebb, egyre lejjebb. Sután hátralépett, hallotta, ahogy a sarka koppan a hatszögletű mozaiklapon, és ebben a pillanatban bepisilt, egészen egyszerűen bepisilt.
A nő felült.
Vigyorogva, hatalmas üveggolyó szemét ráfüggesztve felült. Halott tenyere reszelősen súrlódott a porcelánhoz. A melle ingott, mint egy ócska, régi pofozózsák. Danny hallotta a széttörő jéglemezkék parányi roppanását. A nő nem lélegzett. Hulla volt; hosszú évek óta halott.
Danny megfordult, és rohanni kezdett. Kirontott a fürdőszoba ajtaján; a szeme kidülledt, a haja égnek állt, mint a sündisznó tüskéi, amikor áldozati
(krokett? vagy roque?)
labdát akarnak csinálni belőle, a szája nyitva volt, de hang nem jött ki rajta. Teljes erőből nekirohant a 217-es ajtajának; az ajtó közben bezáródott. Dörömbölni kezdett, nem volt olyan állapotban, hogy eszébe jusson, nincs bezárva, elég, ha elfordítja a gombot, és kimehet. Fülsiketítő sikolyok törtek fel a torkán, messze túl az emberi hallás határán. Tehetetlenül dörömbölt, és közben hallotta, hogy a halott nő közeledik, jön a felfúvódott hasával, száraz hajával, kinyújtott kezével – ez a valami, ami holtan feküdt abban a kádban, talán már évek óta, varázslattal bebalzsamozva.
Az ajtó nem nyílt ki, nem akart, nem akart, nem akart.
Aztán meghallotta Dick Hallorann hangját, olyan hirtelen és váratlanul, olyan megnyugtatóan, hogy görcsbe rándult hangszálai meglazultak, és gyenge hangon sírni kezdett – nem félelmében, hanem az áldott megkönnyebbüléstől.
(Nem hiszem, hogy árthatnak neked... olyanok, mint a képek egy könyvben... hunyd be a szemedet, és eltűnnek.)
Lehunyta a szemét. Ökölbe szorította a kezét. A válla előregörnyedt, olyan erősen koncentrált:
(Semmi nincs ott semmi nincs ott egyáltalán semmi nincs ott SEMMI NINCS OTT SEMMI NINCS OTT)
Múlt az idő. Kezdett megnyugodni, már az is eszébe jutott, hogy ha elfordítja a gombot, kimehet az ajtón, de ekkor az az évek óta nyirkos, felfúvódott, halszagú kéz lágyan a nyaka köré fonódott, kérlelhetetlenül maga felé fordította, hogy kénytelen legyen belebámulni a halott és lila arcába."
részlet
Fotók innen.
