<div id=
 

Rendhagyó otthoni munkahelyek (+16)

KentaurBen , 2011.04.01. 16:22

 

Április elseje van, és nagyon csábított a téma, hogy bemutassak pár olyan trükköt, amivel jól április bolondját csinálhatunk számunkra kedves vagy kevésbé szeretett ismerőseinkből.

De mégsem. Nem mintha kinőttem volna az ilyesmiből (jobb esetben az ilyesmiből kinőni sem lehet), sokkal inkább amiatt, mert egy érdekes fotósorozatba botlottam.

 

Ma is rendhagyó otthoni munkahelyekbe pillantunk be, így engedjétek meg, hogy bemutassak néhány telefonos ügyfélszolgálatost.

 

A téma viszont, amiben ők akár órahosszat is hajlandóak lennének (nem ok nélkül) partnerré válni: a szex.

 

Philip Toledano készített egy portrésorozatot (és adott ki egy albumot) telefonszex operátorokról, akik munkahelye leginkább a saját otthonuk.

 

Sajátos, hangok alkotta, rögtönzéses színdarabok ezek, ahol az egyik szereplő a hívott hangja, a másik pedig a hívó fantáziája.

 

Sokaknak nyilván nem lesz meglepetés, hogy a szereplők nem egytől egyik csinibabák ill. múemmácsók, és nem egy szál semmiben várják a hívást naphosszat, hiszen itt nem ez a lényeg.

 

Titkos, talán a való életben ki sem mondott vágyak, a szexualitás legmélyebb bugyrai tárulnak fel, hangzanak el ezekben a hívó fél számára kedvező befejezésű szó-színházakban.

 

Jöjjön hát pár, arcát is felvállaló embertársunk, akik telefonon keresztül való megcsinálás jópénzér-munkások.

 

Zenemeg mi más?

Jane Birkin & Serge Gainsbourg - Je T'aime Moi Non Plus by junnamatsuda

Címkék: közöshalmaz

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr592791498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása