<div id=
 
komment

Sztárok otthonai - Moby

KentaurBen , 2011.05.12. 11:09


A mai posztban Richard Melville Hall, ismertebb nevén Moby, - aki DJ, énekes-dalszerző és zenész - otthonába nézünk be.


Művész(bece)nevét gyerekként nagy-nagy nagy nagybácsija, Herman Melville, a Moby Dick, a fehér bálna c. regény szerzője után kapta.
Egyébként 1965-ben született Harlemben, ma pedig egy dombról gyönyörködhet saját kastélya teraszáról Hollywood éjszakai fényeiben.

Arról, hogy billentyűs hangszereken, gitáron, basszusgitáron és dobokon is játszik, hogy vega, hogy tagja a PETA állatvédő szervezetnek, hogy a techno zene egyik atyja, hogy már-már bigott szinten keresztény, hogy radikális környezetvédő, hogy azok meghívására remixelte Michael Jackson, a Pet Shop Boys, Brian Eno, a Depeche Mode, az Erasure, a B-52, Gwen Stefani és az Orbital dalait, hogy nagy jótékonykodó hírében áll, hogy tagja az Anonim Alkoholisták klubjának, és hogy ő az egyetlen dalszerző, akinek egyik lemezéről minden dalt sikerült reklámzenének eladni, most nem feszegetnénk.

Koncentráljunk most a házra, ahol él:
amint látjátok majd a képeket, meglepő lesz, és jönnek majd a "na, nem ilyet képzeltem"-típusú gondolatok, de ez van.
Egy múlt század elején épült, Disney-szerű kastély a mai helyszínünk, ahová inkább valami 70-es évei elején járó hálivúdi aranyifjút képzelnénk, nem pedig egy "popgurut", akinél a házon belül egy szabály biztos van: a szőnyegre cipővel nem lépünk!

Ha el tudjuk egy pillanatra felejteni a ház külső képét, és tudunk csak az enteriőrökre, a bútorokra figyelni, rájövünk, Moby nem csak jó zenész, de jó stílusérzékről is tanúbizonyságot tesz. A helyiségek egyáltalán nem rongyrázósak, sőt, mind letisztult, puritán, a bútorok többsége pedig válogatottan jó minőségű.

A nem mindennapi kilátás azért a ma már szinte szerzetesi életet élő Mobyt is lenyűgözi: rálátás a hollywoodi víztározóra, a híres Hollywood feliratra... a tetőterasz egyébként legjobb csajozós hely lehet:)

Moby 4 millió
$-t fizetett a házért, plusz 2.000.000 $-t költött az átalakításokra, ahol megpróbálta szem előtt tartani a 20-as években megálmodott eredeti koncepciót.

Aszongya már csak egy kutyára lenne szüksége. Ja, meg egy okos, vicces, kedves, szerető barátnőre. Vagy feleségre.


Hölgyek? Jelentkező?

Zenemeg Moby:

18 - Moby by heq

Fotók innen.

Címkék: férfiak

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr42897869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judó :-) 2011.05.12. 12:22:39

A ház tetszik. Moby nem. Csak a zenéi. :)

ZboroKrisz · http://artinterior.blog.hu/ 2011.05.12. 15:13:26

földgömb holdgömb mániájáról mit tudunk az ürgének? :)
egyébként abszolút ízléses, de valahogy nekem valamiért összhatásában rideg, steril, az alkotószoba káosza ellenére is.

petmarton 2011.05.12. 16:26:56

Moby hallja azt, amit sokan nem. Én zenész vagyok, és tudom miről beszélek, mikor a hallásról van szó. Hallja a csendet.

rekatot 2011.05.12. 21:42:36

Szép, nyugodt ház. Nekem bejön a ház is, Moby is, a zenéje meg főleg. (Bár a márványkád talán nem, de a többi igen.)

Tinkaminka 2011.05.13. 13:43:09

tök jó ízlése van, bár könyvet megint nem nagyon látok, de azért tényleg bejövős :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.05.16. 21:41:00

öregszik már erősen a "little idiot".
a groening portréra és a házára nagyon büszke lehet, mert bekereteztette mindkettőt.

miss Scotty (törölt) · http://avarazsollo.blog.hu 2011.05.18. 11:06:54

Szerintetek az ilyen gazdag emberek igazán boldogok?

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2011.05.18. 13:38:14

@miss Scotty: szerintem van igazán boldog gazdag ember, és olyan is, aki nem igazán boldog, hiába ilyen gazdag:)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.05.18. 15:12:28

@miss Scotty: moby nem gazdag, csak népszerű. bill gates gazdag.

Juccantas 2011.05.28. 17:21:33

Wúúú!!! Nekem nagyon bejön a srác.Minden szinten...szinte minden...;))

Jucek 2011.05.28. 20:02:01

Ja, és tetszik a blogod!! ;)) Tied a mai erdei pirosponty!!

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2011.05.29. 12:56:11

@Jucek: köszi! hány erdei pirosponty egy erdei csillaggomba?:)

Jucek 2011.05.29. 20:28:43

Tíz eredei pirosponty= Egy erdei csillaggomba, éééééss Tíz erdei csillaggomba= Eggggyyy...mezei... Nyúl!! ( Ha fel nem fordul a sok gombától)
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása