<div id=
 
1

Tavaszi konyhakert-zsongás

KentaurBen , 2012.03.13. 14:09

A március, és az április az aktív kertészkedés időszaka, így arra gondoltam, hogy segítségül hívok egy szakértőt, aki nem csak segít eligazodni egy városi embernek, milyen ehető növényeket érdemes ültetnünk kicsiny balkon-ládáinkba, konyhakertünkbe, de valami különleges, izgalmas alternatívát is tud ajánlani.


A mai poszt vendégposzt lesz tehát, szerzője Domonyai András, a MonJardin! Projekt kitalálója.

(a MonJardin!-ról annyit mindenképp érdemes tudni, hogy különleges és elfeledett zöldségek, ehető virágok, új ízek és hagyományos feldolgozási eljárások lelkes kutatója. Ide klikkelve lehet hozzájuk csatlakozni a Facebookon!)


Következzen tehát a mai okosság, András tollából:


Anna nagymamám szokása volt gyermekkoromban, hogy a kiskertből leszedett, talán már az ő ük-nagyanyja által is ugyanazon fajta, ugyanoda telepített – ma ezt „tájfajtának” nevezzük - paradicsomból, paprikákból és tökfélékből néha csak úgy gondolom-formán néhány magot vacsora vagy ebéd közben félretett, amik egész évben pihentek, száradtak és sokasodtak egy lapos kistányér alján.
A tejfölös poharak ugyancsak gyűltek egymásba rakva év közben a kamra hűvösében, vagy a tornác alján.

Ahogy eljött a a március közepe-vége, a poharakra lik, beléjük néhány marék föld került, a magocskák bele a földbe, a poharak  az ablakba, és ez a kollekció csendben díszítette a déli  fekvésű párkányokat, élvezve a szoba melegét,  volt hogy egészen április végéig. A kora tavaszi idővel néha a gangra kerültek élvezve a tavaszi napsütést, majd újra vissza a biztonságot adó melegbe.

Április közepétől aztán a kis növendékek kiültetésre kerültek a családi konyha ellátását biztosítandó, a házhoz közelebb eső kisebb kertbe.


A konyhakert, nem a ház mögötti nagy gyümölcsöst jelentette, bár a tömeges konyha-növényeknek a baboknak, a sütőtöknek inkább az adott otthont, hanem a házból a belső udvarra kilépve a virágoskert egy darabja volt elkerítve a napi saláta, vágott-zöldség, káposzta, paradicsom és paprikafélék gyors eléréséhez. Mezítlábas lurkóként nem egyszer „legeltük” a frissen termő zöldségféléket, be-be ugorva a nyárra már megnövő növények közé.


A konyhakertek hangulata akár képről, akár a piacok levegőjét megízlelve, vagy a „multik” kínálatával szembeállítva mindannyiunkban egyre inkább és egyre erősebben feléled.
Balkonjainkra ládákat csempészünk, azokba félbekerítve őket fűszereket, metélőhagymát, koriandert, citromfüvet kezdünk vetni, érdeklődve figyeljük, csemetéinek újra megtanítjuk a saját magunk által nevelt növények szeretetét.


Mi is  - felnőttként már  - először Pécs mediterrán erkélyein kapva kaptunk újra az alkalmon és valami ezer éve ott levő földbe a kezünk ügyébe eső minden magot beleszórtunk, még a hasznosság helyett inkább érdeklődésünket kielégítve. Majd budapesti szeles erkélyen próbáltuk meg komolyabban venni magunkat és balkonba ültetett földiepret ipari epertáppal öntöztünk amíg tönkre nem ment az egész és a földben utána három évig semmilyen növénynek írmagja sem maradt meg.

A balkon-kertészkedés pedig - ma már tudjuk - koránt sem bonyolultabb, mint nagyi idejében volt. Tavaly már a MonJardin! projekt keretében, a XI. kerület erkélyéről Tenessee államban honos tájfajta, zöldre érő paradicsomot, színes mángoldokat, Tolna megyéből származó, ugyancsak kiskerti fajta paprikát szedtünk.

Mindehhez nem kellett más, mint, hogy kicsit figyeljük és tanulmányozzuk a legmegfelelőbb talajminőséget, a kártevőket biodinamikus, természet-azonos arányú baktérium és gombakeverékkel és jó ültetéssel tartsuk távol, valamint, hogy tudjuk azt, a növények erős levegő-szennyezettség esetén is csak alapos mosást kívánnak meg, mivel a talajból és a levegőből méreganyagokat jellemzően nem vesznek magukhoz, tehát biztonsággal fogyaszthatóak. Igyekeztünk jól megválasztani a bőtermő, de természetesen ellenállóbb fajtákat a világ minden részéről  és a megfelelő növénytársításokat.


A nálunk megszokott színek mellett, új változatok egész sorát fedeztük fel.

Csak paradicsomból több mint 2 -300 elismert fajta létezik, balkonon vagy hagyományos kiskertben ezek nagy része, főleg az ősibb változatok, szinte vegyszerezés nélkül termeszthetőek.

Hatalmas, vérnarancsos ízű amerikai tájfajták, zöldes-sárga barackos ízvilágú német házikertiek, olasz ribizliszeműek, és orosz óriás feketék áfonya ízei között tobzódtunk.

Nagy kedvencünk lett, a méltán egyre népszerűbb – a cékla levélnövényének is nevezhető – mángold, amelynek szintén rengeteg színes változatát találtuk meg.

De olyan ismeretlen növényekkel is találkoztunk, mint a gyökérgumótól a termésig minden részében fogyasztható „Chayote” tök, vagy a paradicsom egy távoli rokona, a sárgadinnyés – szilvás paradicsom ízű „Pepinodulce”. Sütőtökökből és sárgadinnyékből nagyon szép magyar nemesítésű fajtaváltozataink vannak, olyanok is, mint a mézédes, a nyári szedéstől karácsonyig hűvös helyen eltartandó, de az ünnepi asztalon frissként szelhető, - a világon egyedülálló – fajta. 


A száz meg száz új változat megismerése közben, az elfeledett kiskerti növények felkutatásához is kedvet kaptunk, újra kézbe foghattunk olyan, régebben mindennapi étkezési növényeket is, mint a bakszakáll,

a feketegyökér, vagy a tarlórépa. Ezek közül a kerek, vagy tarlórépa félék használhatóak balkonládás termesztésre, a növény gumója és levélzete is fogyasztható, a káposztatorzsa kellemes csípősségét és édességét tudjuk nyersen, főzve, levesnek, vagy savanyúságnak eltéve konyhánkba varázsolni.


Az asztalunkra kerülő zöldségvariánsok új tengeréből így már könnyebben tudtuk kiválasztani azokat az alváltozatokat, amelyek biztosan teremnek olyan körülmények között is, ahogy az ember csak a muskátlit szokta tartani erkélyén: minimális odafigyeléssel, lehetőleg növényvédelmi igény nélkül.

Fontos lehet, hogy bírjon növénykénk valamilyen plusszal, extrával, legyen az szín, különlegesség, igénytelenség, gyógy-funkcionális hatás, egy tőről magas terméshozam, alacsonyabb bokorfelépítés, vagy bármi, ami miatt szívesen tartjuk és termesztjük őket majdnem a szobánkban.


Az érdekességek között találtunk chili-féléket is, amelyek díszítőerejük mellett, meglepő módon egyáltalán nem csípnek, mégis őrzik a kicsit másfajta paprikaság zamatát. Olyan szuper-erős fajtákat, amelyek egy cserépben, a nálunk nyilvánvalóan alacsonyabb napsütés szám ellenére is megteremnek. A chilik csípősségét adó kapszaicin tartalom mellett sem mentünk el, mivel annak emésztésserkentő és enyhe baktériumölő hatása is hasznos lehet számunkra.


Mindezen tudással felvértezve nekiláthattunk egy változatos, a szemnek is szép, egészségesen, általunk ellenőrzötten nevelt, alacsony gondozási igényű, egymást „szerető” növényekből álló, finom és akár funkcionális élelmiszert termő kreatív saját kiskert összeállításának. 


Nem csak franciaablakokban gondolkodtunk, hanem egy nagy, napos tetőkertet is el tudtunk képzelni, zöldellő, termő élelmiszer-szigetként. 

Minden „urban-gardening” típusra kínálunk már megoldást, legyen az sky-gardening, vagy social-horticulture néven külföldről már ismert budapesti közösségi kert, felújított tetőtér évelő kertje, vagy ipari termelési tetőkertek maradékhő-hasznosítása.  Élelmiszer igényeink nem változtak gyökeresen őseink konyhakertjéhez képest, de a tapasztalatokra támaszkodva, új ismereteinkkel felvértezve talán egy hajszállal már jobbak is tudunk  lenni saját konyhakertünkben.


Ma már pontosan tudjuk például, melyek azok a növények, amelyek bizonyíthatóan egészségvédő vagy egyenes gyógyító hatással bírnak. Ilyenek a káposztafélék, elsősorban a brokkoli és a kelbimbó, azoknak  is lila változata. Kimagasló és teljes spektrumú ásványi-anyag és vitamintartalom mellett, a lila színt adó antikarcinogént, antociánt tartalmaznak, vagy ugyancsak rákellenes hatású 3,3'-Diindolylmethan tartalmuk is jelentős. 


A hasonlóan magas táplálkozási értékű, ezért top egészséges  padlizsánoknak is létezik ősibb, kisebb bokrot nevelő és kisebb termést hozó változata, amit nagyobbacska műanyagládát friss föld és kókuszrost keverékével feltölve kedvünkre nevelgethetünk. 


A tökfélék az egyik legszélesebb körben elterjedt napi táplálkozási haszonnövényeink a Földön, nem véletlenül. A tápanyagokat jól hasznosítják, terméseik vitamin tartalma kimagaslóan magas, béta-karotin festékanyaguk sokszor még a répafélékét is meghaladja, emésztőszerveinkre gyakorolt jótékony hatásuk közismert.

Kisebb bokrot hozó díszváltozataikat falra futtatva nevelhetjük, változatos terméseik nyersen, vagy őszi érettségben ehetőek, egyes fajtacsoportjaik ekkor diós gesztenyés ízvilágot adnak ki sütéskor, főzéskor. Bár igaz, hogy a nyári és téli tökféléket, inkább tetőkertben, kiskertben lehet jól termeszteni.

Az örök sláger, a paradicsom sem maradhat ki házi zöldségesünkből. Az általánosan „cherry”-nek nevezett fajtákat, minden további nélkül alacsony balkonládába is kiültethetjük. Fekete, fehér, sárga, narancs színű pompájukkal, néha kápráztatóan dús lombjukkal és sűrű termésükkel, nem csak ízlelőbimbóinkat, hanem retinánkat is kényeztetik. A vörös, narancs, sárga és fekete változataik likopin és jól oldott cukortartalmuk miatt, valamint gyümölcsös ízviláguknak köszönhetően nem csak egészségesek és energiát adnak, hanem gyors frissítő „desszert”-ként is fogyaszthatjuk őket.  Nálunk különlegességnek számít, pedig szintén balkonban nevelhető a tomatillónak, vagy földicseresznvének nevezett paradicsom unokatestvér.


Igazi kedvencünk, a méltatlanul elfeledett mángold és gumónövénye a cékla. A mángoldban gyakorlatilag minden benne van, amire szükségünk lehet: vitaminok, ásványi anyagok, cukrok, a színes változatokban antocián, rengeteg kálcium,  minden ami sejtjeinknek, fogunknak, bőrünknek emésztőrendszerünknek  jó lehet. A céklák fogyasztása a sejtek oxigénfelvételét növeli. Elvetve a legkisebb földlabdában is növekszenek, a levelek megjelenésük után folyamatosan szüretelhetőek.

A levélnyél rántva fogyasztható, a lombozatból nyers salátát, levest, főzeléket készíthetünk. Amerikai és egyiptomi tájfajta céklák a mángold lomb-tulajdonságait a kiváló gumóminőséggel egyesítik, tehát a teljes növényt elfogyaszthatjuk!


A mángoldok kiváló társnövénye a paradicsom és a káposztafélék. Ezekből ázsiai

levélzöldségeket is kipróbálhatunk, a pak-choi, bokchoi, mizuna, komatsuna mind kisebb termetű, jól használható és igénytelen káposztaféleség.


A fokhagymával azonos illóolajat tartalmazó, a metélőhagymával megegyezően használható  fokhagymafűvel együtt ültetve teljes kiskertünk

kórokozóvédelméről is gondoskodunk. Korianderrel, metélőhagymával és bazsalikommal kiegészítve tenyérnyi vetésterületünket, fűszereink egy részét is megtermeljük, de ami esetünkben még egy járulékos haszon, hogy egyes talajférgek, gombák, baktériumok és a rovarkártétel esélyét is csökkentjük. 


Póréhagymával, kaporral, petrezselyemmel és mentával körbeültetve termő bokrainkat hasonló hatást érhetünk el. A napsütötte inkább déli, délnyugati erkélyeink „talajának” különösen fontos nedvességtartalmát, felszíni páráját sűrű galambbegy-saláta ültetésével garantálhatjuk.

A természeteshez hasonló talajélet fenntartását ma már kiváló ökotápszerekkel érhetjük el, nem csak biztosabb, gazdagabb terméshez jutunk segítségükkel, hanem növényeink is ellenállóbbak, egészségesebbek lesznek, ezért ne féljünk használni őket!
 

Ha legnagyobb gondosságunk ellenére, valamilyen kártevő lopakodna be féltve őrzött kiskertünk falai közé, ma már ellenük is természet-azonos hatóanyagtartalmú spray-kel védekezhetünk.


Kevés odafigyeléssel a jól kiválasztott és összeültetett növényeinkből ma már egészen kis területről is bőségesen változatos, különleges, a megszokottól eltérő terméseket szüretelhetünk és biztosak lehetünk benne, hogy látva sikereinket hamar átragad minden szomszédunkra és ismerősünkre a valahol mélyen  mindenkiben benne rejlő, a naponta növő növényt  figyelő és a termésért aggódó ősi gazdák láza!


Ha tetszett a mai cikk, az info.monjardin@gmail.com címen többek között a következőkkel kapcsolatban érdeklődhetsz ill. megveheted a MonJardin!-tól:
- Különleges zöldségek vegyszermentes termesztése a konyhaablak(od)ban.

- ChilliMarket: Több mint 160 féle chilli mag génbankból vagy elsőrendű termesztőtől történő beszerzése, árusítása.
- Szárított és füstölt egész és töret chillik árusítása.

- Dísz-zöldség és fűszer kertek tervezése, gondozása.
- Különleges zöldségek termesztés-tervezése és termesztés koordinálása.
- Elfeledett növények, új ehető növényféleségek és funkcionális zöldség-élelmiszerek felkutatása, megismertetése, értékesítése.
- Tartósítás és feldolgozási gasztro innováció - kísérletezés új ízekkel, új kombinációkkal.
- "Gasztronómia és Ízakadémia"


Ha tetszett a bejegyzés, gyere, csatlakozz az ágy-asztal-tv blog Facebookos klubjához.
Ezt megteheted ide kattintva.

Címkék: férfiak nők közöshalmaz

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr344314186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teret alkotunk · http://teretalkotunk.blog.hu/ 2012.03.13. 15:28:56

Újra kedvet kaptam ...ez fantasztikusan jó. Igaz, hogy nem a teraszon, hanem a konyhában, de kreáltunk egy 'befogadót' mindezekhez.
teretalkotunk.blog.hu/2011/12/23/beultetes_elott_a_fuggokert
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása