<div id=
 

Milyen otthonról álmodunk?

KentaurBen , 2012.03.29. 12:40

A címben feltett kérdést persze sok szemszögből meg lehet közeíteni:

saját otthonra vágyunk vagy tökéletesen megfelel a bérelt lakás?

nem a kinézet a fontos, hanem az, hogy szeretteli legyen a légkör?

otthonos legyen vagy inkább az életre inspiráló?

.

.

.


Tőlem bölcsebb emberek sokkal jobban megfogalmazták már ezt, de nem árt újra elővenni, elgondolkodni rajta: mindenek origója a vágy, és az azt követő fantáziálás.

Időt kell fektetni bele, jól körül kell járni, "érezni" kell, aztán pedig a legkevésbé is sajnálni tőle saját, elszabadult, korlátoktól mentes álmodozásainkat.


Később persze nem hiányozhat a realitás sem, de miért rontanánk el már az elején a dolgot holmi "erre nincs pénzem!"-ekkel, és "ezt nem engedhetem meg magamnak"-okkal.


Tegyük az elején magasra a lécet, ahogy a jó alkusz is teszi, és még így is sokkal több marad a végén, mintha eleve alulról próbálnánk felfelé indítani.


Olyan, hogy kész van valami, úgy sem lesz soha :)

Egy otthon élete is úgy alakul, mint az ültetett kert, telik-múlik felette az idő, emitt virágzik, amott elvadul, és végül mindig az adott élet-stádiumunk szerint találjuk meg benne az ösvényeket.


Ma két házat hoztam, egy svédet és egy brazilt: engedjük meg magunknak képzeletben azt a fantáziát, hogy ma az egyik a városi, a másik a vidéki otthonunk :)

El fogunk férni :)


A mai zenemeg is kellően lebegős-lazulós:

Bvdub - Without a Chance to Say ( electrohertz~ ambient mix) by Electrohertz~

Svéd:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Brazil:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Ha tetszett a bejegyzés, gyere, csatlakozz az ágy-asztal-tv blog Facebookos klubjához.
Ezt megteheted ide kattintva.
 

Címkék: férfiak nők közöshalmaz

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr314347786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása