<div id=
 
4

Groteszk+Szürreál

KentaurBen , 2012.04.05. 12:12
Ma lenne száz esztendős Örkény István, egyik kedvenc magyar íróm, aki, ha olvastál tőle valaha bármit is, számodra is kiderűlt: sokat tudott az emberi lélekről.

Minderről novelláiban annyira nem hétköznapi módon adott számot, hogy nagyon könnyen függővé válik az újra mindig nyitott elme.

Az Ő emléke előtt tisztelegnék ma egy novellájával, de hogy képileg méltó körítést prezentáljak, következzen a francia designer, Philippe Starck párizsi otthona.


Na, mint látni fogjátok, az sem egy kommerszbarack.


Örkény István: Arról, hogy mi a groteszk


Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni: Köszönöm.

Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról.

Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, s a lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után!

Ott az autó: négy kereke a levegőben, mintha egy kutya a hasát akarná megvakargatni. Egy krizantém: keljfeljancsi, vékony szára az égbe mered, ahogy a fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog.

A Belvárosi Plébániatemplom a két tornyán levő két kereszten levő két villámhárító hegyével érinti csak a földet. És amott egy tábla a kocsma ablakában:

 

 

Bent egy dülöngélő vendég - fejjel aláfelé - elhozza sörét a söntésből. A sorrend: lent a hab, rajta a sör, fent a pohár talpa. Egy csöpp nem sok, de annyi se csordul ki.

Tél van? Hát persze! Hiszen felfelé szállingóznak a hópelyhek, és az égbolt jégtükrén lóbálózva iringálnak a korcsolyázó párok. Nem könnyű sport!

Keressünk most már vidámabb látványt. Ímhol egy temetés! Fölhulló hópelyhek közt, fölcsöpögő könnyek fátyolán át végignézhetjük, amint a sírásók két vastag kötélen fölbocsátják a koporsót. A munkatársak, ismerősök, közeli s távoli rokonok, továbbá az özvegy meg a három árva göröngyöt ragadnak, s elkezdik a koporsót hajigálni. Jusson eszünkbe az a szívettépő hang, amikor a sírgödörbe ledobált rögök megdobbannak és szétomlanak. Az özvegy sír, jajonganak az árvák... Milyen más érzés fölfelé hajigálni! A koporsót eltalálni mennyivel nehezebb! Először is jó göröngyökre van szükség, mert a porhanyósabbja félúton szétesik. Van hát kapkodás, lótás-futás, taszigálódás a kemény rögökért. És hiába a jó göröngy; a rosszul célzott rög visszahull, és ha eltalál valakit - pláne, ha egy gazdag, előkelő rokont -, kezdődik a vihorászás, a káröröm egészséges kuncogása. De ha minden stimmel - kemény a rög, pontos a célzás, s telibe találja a deszkakoporsót -, megtapsolják a dobót, derűs lélekkel térnek haza, és sokáig emlegetik a nagy telitalálatot, a kedves halottat és ezt a mókás, pompásan sikerült szertartást, melyben nyoma sem volt a képmutatásnak, a tettetett gyásznak, a hazudott részvétnyilvánításnak.

Kérem, szíveskedjenek kiegyenesedni. Amint látják: a világ talpra állt, önök pedig emelt fővel, keserű könnyekkel sirathatják kedves halottaikat.


Zenemeg:

empire of the sun_Walking On A Dream by karaga

Azt hiszem, ami most következik, arra a legedzettebbek sincsenek igazán felkészülve :)

De vajon itt ki takarít :)


Fotók: The Shelby


Ha tetszett a bejegyzés, gyere, csatlakozz az ágy-asztal-tv blog Facebookos klubjához.
Ezt megteheted ide kattintva.

Címkék: férfiak nők közöshalmaz

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr824365258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Case · http://streetartbp.hu/ 2012.04.05. 14:04:19

Hát nem tudom, nekem erröl a groteszk és a szürreál helyett inkább az izléstelenül összevissza jut eszembe.

azigazivideki 2012.04.05. 14:11:41

csak a felesége kéne, a többi kacatot megtarthatja mösziő!

Démonmac1 2012.04.05. 15:21:40

Irtózatos giccs:D
Tényleg akinek erre van ízlése.. az örömködhet. De nekem nagyon nem jön be.
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása