Bonyolult nyár és még sokan mások
A blog indulása óta eltelt 2 és fél év alatt talán egyszer tettem említést (és épp talán csak a múlt héten), hogy bizony én néha ecsetet ragadok, meg vásznat, meg festéket, és bizony föstegetek (pl. ilyeneket).
Emlékszem, mikor elindult a wiw, még az elején egy festményemet is elárvereztük anno, a befolyt összeget pedig felajánlottam a rendszer fejlesztésére :)
Muhaha.
Szóval az nem most volt... a képeim száma lassan gyarapodott, hálistennek, lekopogom, szinte mind megtalálta a helyét a nagyvilágban valahol, valakiknél, bár nem abban a tempóban, ahogy gondoltam, hogy fognak, ui. nehezen válok meg tőlük.
A megalkotásuk sem volt soha tudatos, egyszerűen csak csináltam, ahogy éreztem, hogy csinálnom kell.
Aztán itt ragadtak a nyakamon, velem költöztek egyik lakásból a másikba, nem akartam őket elengedni.
De most új képbe kezdek, és arra gondoltam, mielőtt nekiindulok, hogy valamelyik galériába vagy kvzóba függesztve "Eladó" tábla kerüljön a nyakukba, a ma bemutatott két jószágot - kicsit félve, kicsit büszkén - először nektek mutatom meg.
Megfesteni ezeket nagy öröm volt számomra, remélem nektek is tetszeni fognak :)
És persze eladó mindkettő.
Ha valakit komolyan érdekel valamelyik, írjon nekem, megbeszéljük a részleteket.
Ide: agyasztaltv (kukac) yahoo (pont) com
Zenemegnek is egy kortárs klasszikust választottam mára, na, nem mintha az én műveim felérnének Einaudi mester szintjéhez, de ezt nagyon szeretem:
Bonyolult nyár
(100x70 cm, olaj, vászon)
És pár részlet:
Mester és tanítványai
(70x90 cm, olaj, vászon)
Néhány részlet:
Fotók: Gerlai Tibor.
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek nyomj egy like-ot a végén, talán olyanokhoz is eljut a híre, akiket érdekelhet! De csak ha tetszett, amit láttál :) Köszi :)