3 ház + 3 vers
Kortárs vers rég volt már a blogon, hiányzott is róla, és valamelyik 7végén feltettem 2 képet a FB-ra, aztán megígértem, hogy majd egy bejegyzésben jön a többi...
Szóval ez ilyen sokmindent bepótolós poszt.
De azér' jó lesz.
Zenemeg:
Serfőző Simon: Ha
Ha nem megyek el,
visszajönnöm se kell,
a napnak se lemenni,
ha nem süt fel reggel.
Ha nincsen harmadnap,
feltámadás sincsen.
Tagadnom se kell,
amit el sose hittem.
Nem kell lemondanom,
ha nincsen is miről,
bármit is várni,
ha sose volt kitől.
Ami nem veszett el,
nem kell megkeressem,
csillagnak se gyúlni,
ha itt ragyog bennem.
Egyik norvég ház:
Szolcsányi Ákos: Alkony
Elalvás előtt könnyebb
megbocsátani, csak úgy
a világnak.
Azt látod, amit én,
a februári eget.
Az esőt latoljuk,
te a hazaúton,
én az ablakból,
nem lesz.
Így még könnyebb,
veled is könnyű,
annyira, mint egy
bükkfa tövében
nyáron aludni...
Fecsegésemet fénylő tea szűri,
tehát csak
azt írom, ami átjutott,
mintha megírhatnám a naplementét
úgy, hogy már keltét is tudod.
Hol összecseng a kiskanál
a kék peremmel, rámtalál
az éj előtti áhitat,
és gyertyát gyújt, teát itat:
ott csönd van és tavaszelő,
ott minden korty csilingelő,
ott nem hiányzol már te sem,
s a ponttá hűlő cseppeken
légy nem zümmöghet holnapig.
Csak a szél fúj. Az is alig.
Egy sosem volt bükkligetben
alvás előtt láttok engem,
mint egy kukucskáló apa:
te meg a tea meg a fa.
Másik norvég ház:
Gellén-Miklós Gábor: Üres dióhéj
1.
Ahogy az egyszerű, jelentéktelen
dolgok hirtelen fontossá válnak.
Egy elsuhanó felhő banalitása,
egyre súlyosabb.
És a hétköznapok apró ünnepei:
egy csésze gőzölgő tea, hozzá lágy méz.
Vagy csak a gondolat, ahogy mindezt
elképzeled. A színét, aromáját, melegét.
2.
Mindig is szobrokat akartam készíteni.
Mozdulatlan, állandó figurákat, akik
nem cserélgetik arcukon a mosolyt, sírást,
megdöbbenést, haragot. Akik nincsenek
kiszolgáltatva az idő hullámainak, nem írják
át őket az évek szüntelen apályai, dagályai.
Akiknek az idegenségét elég csak egyszer
megtanulni. Nem kell naponta.
3.
Két test, ha összeölelkezik,
átveszi egymás finom lüktetését, amelyet
csak közvetlen közelről lehet érzékelni.
A hús, ahogy az életért küzd: levegőt vesz,
verejtékezik, anyagokat termel és pusztít el,
mindegy, milyen áldozatok árán.
Közben pedig nap süt rá, árnyék takarja,
véletlenszerű arányban.
4.
A házhoz kert is tartozott, de ezt csak
később vettük észre, amikor már minden
megtörtént, jóvátehetetlenül. A szavak
elvesztették jelentésüket: üres dióhéj
lett mind. Nevüktől megfosztva, meztelenül
bujkáltak előlünk a tárgyak, ahogy mi is
egymás elől. Hirtelen megöregedtünk.
Pedig csak a kert fáira kellett volna figyelnünk,
meghallani beszédes hallgatásukat.
5.
Egy különös arc évekig megmarad
a memóriában. Pedig nincs is rá szükséged.
Nem tudod beilleszteni a napi rutin-
tevékenységek sorába. De néha mégis eszedbe jut.
Mintha üzenetet kaptál volna valahonnan
egy számodra ismeretlen nyelven. Próbálod megfejteni.
Van egy-egy ritka pillanat, mikor úgy érzed,
kezdesz megérteni belőle néhány foszlányt.
Ilyenkor megijedsz. Gyorsan más után nézel:
lemész bevásárolni, vagy megjavítod a vízcsapot.
6.
A robogó vonat ablakából a táj
oly valószínűtlen. Ipari csarnokok,
elhagyott gépállomások nyomasztó
szürkesége. A lakóházak
egyetlen hosszú folttá állnak össze,
elmaszatolt kép, amelyen csak sejteni lehet
a körvonalakat. Nem látni a határt, ahol
elválnak egymástól a részletek.
Egy végtelen utazásban egyesülnek a világ dolgai,
cél nélkül, soha meg nem érkezve.
Feloldozásul :spanyol ház:
