"Történt, hogy egy úr megszólított egy hölgyet: "Asszonyom!" 

A hölgy rápillantott, de nem nézett egyenesen a szemébe. Ha egyenesen ránézne, akkor az úr azt gondolná, hog egyenesen ránézett, és ebbôl következtetne. Mire? Elsôsorban arra, hogy felkeltette a hölgy érdeklôdését. Ez pedig további következtetésekre indíthaná, ami önmagában nem volt nemkívánatos, de a túl nagy bizonyosság, amellyel e további gondoltatok felé indulna, nem volt kívánatos, mivel a hölgy, bár a gondolatok ellen nem volt elvi kifogása, a bzonyossággal szemben fenntartásokat táplált. Szívesebben volt ugyanis a bizonytalanság hölgye, amely bizonytalanságot esetleg, belátása szerint, bizonyossággá változtathat, mint a bizonyosságé, amely fölött nem lenne többé hatalma. Azonkívül ô maga sem volt nmég biztos a dolgában.

Tehát úgy nézett a hölgy, hogy az úrnak az legyen a benyomása, hogy ránézett, de teljesen biztos ebben ne lehessen.

Ez korántsem jelenti, hogy nem nézett volna figyelmesen. Talán önellentmondásnak tûnik, de képes volt szinte oda se nézve tökéletesen látni. Az idegélettan kutatók, szemorvosok, optikusok nem tudják megmagyarázni ezt a jelenséget. Talán azért nem, mert mesterségesen, laboratóriumi körülmények között nem idézhetô elô.

Tehát a hölgy rápillantott, s látta az urat minden részletében és ugyanakkor szintézisében is. 

A hölgyet ez idô szerint, már elég régen, merhitt kapcsolat fûzte bizonyos másik úrhoz, de bonyolította ezt a kapcsolatot az illetô úr érdeklôdése a hölgy barátnôje iránt, aki a hölgy gyanúja szerint tett is egyet-mást az úr érdeklôdésének felpezsdítése végett. Persze megértette a hölgy, hogy barátnôje, aki nem biztos a férje érzelmeiben, ily módon kívánja férje érzelmeit kifürkészni s adott esetben próbára tenni. Mégsem örült, hogy éppen ily módon és nem másképp, vagyis inkább hogy ez a mód adott esetben éppen az ô barátja lenne, ha ugyan nem az máris, de facto. Fontolóra vette ugyan, hogy elcsábíthatná barátnôje férjét, jogos visszavágásként vagy csak úgy, miért ne, jól tudta azonban, hogy ez kockázatos vállalkozás lenne. Mert ha barátja még nem tényleges, hanem csak potenciális szeretôje a barátnôjének, akkor barátnôje férjének elcsábítása minden bizonnyal oda vezetne, hogy barátja a barátnôje potenciális szeretôjébôl de facto szeretôjévé válik, mivel ahhoz nem fér kétség, hogy barátnôje visszavágna. A kockázat tehát valószínûleg nem lenne kifizetôdô, elsôsorban azért, mert a barátnôje férje nem is nagyon tetszik neki.

Ebben a helyzetben az urat, aki éppen így szólt hozzá: "Asszonyom", felhasználhatná vagy arra, hogy bosszút álljon a barátján, ha az enged a barátnôje kihívó viselkedésének, amennyiben a barátnô férjének érzelmei nem ütik meg a kívánt mértéket a kifürkészés kezdô szakaszában, és szükségessé válik a végsô próbatétel, de még inkább, ha a fürkészés máris ebbe a szakaszba lépett - vagy pedig arra, hogy csírájában fojtsa el barátnôje ármányát az ô barátjával kapcsolatban, megmutatva (és ha mostantól az elsô számú barátján kívül egy másik, második barátja is lenne, azzal csattanósan bizonyítaná), hogy az elsô számú barátja nem is olyan fontos neki.

Mert függetlenül attól a feltevésétôl, hogy barátnôje a férjének érzelmeit óhajtja kipuhatolni az ô alapbarátjának (tervezett vagy már tényleges) elcsábításával, azt a gyanút is táplálta emellett, sôt igazából elsôsorban, ha ugyan nem kizárólag, hogy barátnôje egy rosszindulatú kígyó. Ha tehát beleegyezik, hogy az "Asszonyom", amivel épp az imént fordult hozzá az ismeretlen úr, további következményeket vonnjon maga után - azzal nem csupán semmit sem kockáztat, hanem elônyös távlatokat nyit meg. Arról már nem is beszélve, hogy ez az (egyelôre) ismeretlen úr - ebben már majdnem bizonyos volt - tetszik neki.

"Hány óra van?", kérdezte az úr, majd miután választ kapott, továbbsietett ismeretlen úti célja felé" 

 

 

Szöveg: Sławomir Mrożek - Egy pillanat alatt c. novellája

 

Fotók innen.