<div id=
 

Álpénteki

KentaurBen , 2012.10.26. 15:27

anyitó.jpg

"Sírás lesz a vége"-négynap után szívunk egy kicsit ezzel a mai nappal, mert hogy holnap is munkanap.

Vasárnap meg óra-átállítás.

 

Egy nem megszokott ételreceptet hoztam mára is ( a múltkori birsalmás libalevest is elkészítette valaki, és azt írta, nagyon finom volt, tök jólesett, hogy visszajelzett), ezúttal a színek sem semmik, főleg, ha valami szép ropogósbarnára sült húst  vagy grillezett zöldséget készítünk még hozzá:

 

Lilakáposzta főzelék parmezán chips-szel:

lilakaposztafozelek.jpg


Hozzávalók::

    5 ml olívaolaj
    20 gramm parmezán sajt
    50 gramm ricotta sajt
    1 csipet só
    4 dl víz
    1/2 db lilakáposzta
    1 db édeskömény gumó
    1 db burgonya
    1 csipet bors
    1 db húsleveskocka
    1 db lilahagyma

Instrukciók Lilakáposzta főzelék:

Daraboljuk apróra a lilahagymát, az édeskömény gumót, a burgonyát, és a lilakáposztát, majd dobjuk őket a felforrósított olívaolajba. Pirítsuk 5 percig, majd öntsük fel a vízzel és ízesítsük a húsleveskockával. Főzzük puhára az egészet, ezután turmixoljuk le. Adjuk hozzá a ricotta sajtot, majd azzal is turmixoljuk le, igazítsuk ki az ízeket sóval, borssal. Tálaljuk parmezán chips-szel, és az édeskömény gumó zsenge, zöld hajtásaival. A parmezán chips-hez melegítsünk fel egy serpenyőben egy kis olívaolajat, amibe a reszelt parmezánt szórjuk bele kör alakú formákban. Hagyjuk, hogy összeolvadjon a sajt, majd húzzuk le a tűzről. Várjuk meg, amíg kicsit kihülnek, majd szedjük ki őket, tegyük egy hideg tányérra, várjuk meg, míg megkeményednek és állítsuk a főzelék közepébe az édeskömény zöldje mellé.

 

Recept innen. Én tuti kipróbálom valami jó kis oldalassal :)

 

Rögtön a Zenemeg után két házat hoztam, údeottlennék most valamelyikben :)

Tycho - Adrift by Tycho

Umbria, Olaszország:

olasz01.jpg

olasz02.jpg

olasz03.jpg

olasz04.jpg

olasz05.jpg

olasz06.jpg

olasz07.jpg

olasz08.jpg

olasz09.jpg

olasz010.jpg

 olasz011.jpg

Észak-Kalifornia, USA:

beachhouse01.jpg

beachhouse02.jpg

beachhouse03.jpg

beachhouse04.jpg

beachhouse05.jpg

beachhouse06.jpg

beachhouse07.jpg

beachhouse08.jpg

beachhouse09.jpg

beachhouse010.jpg

 beachhouse011.jpg

Továbbra is mutatnám, mim van nekem eladó (ha valaki szeretné szponzorálni a D.I.Y. Market-eseményt, így is segíthet ám :)

 

Először is egy ilyen kis kétoldalú lámpácska.

Részletek itt:

 lámpa.jpg

És két festményemtől is szívesen megválnék. (Érdeklődni nálam az agyasztaltv (kukac) yahoo.com mailcímen)

Részletek emitt:

mester_es_tanitvanyai08.jpg

 bonyolult_nyar08.jpg

És van még 4 db (2-2) az itt láthat, általam tervezett párnahuzatokból.

(ezek a Boróka Otthonboltban megvsárolhatóak, vagy interneten keresztül itt és itt)

closeupheart.jpg

 love_peace_sleepiness.jpg

Most épp egy lámpakollekción dolgozom, ami nem üveg, de izgalmas lesz, ha elkészül :))

 

Ha tetszett a bejegyzés, és más, extra tartalmakat is szeretnél kapni, gyere, csatlakozz a blog Facebookos klubjához.
Ezt megteheted ide kattintva.

Megjegyzés: ha csatlakoztál a klubhoz, nézz szét a megosztott tartalmak között, és ne felejts el legalább egy dolgot lájkoni, így nagyobb valószínűséggel jelennek meg majd az üzenőfaladon az ÁAT-s jóságok.

 

Címkék: férfiak nők közöshalmaz

Pin It
 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyasztaltv.blog.hu/api/trackback/id/tr494871602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Pin It

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása