Egy enteriôrfotós naplójából

Elôzô, kuckós poszt eszembe juttatott egy kósza kérdést:
te vajon tennél hintát a lakásodba, attól függetlenül, hogy nincs gyereked?
Nem függôszéket, hintát.

Be mernéd vállalni, hogy igenis  - miközben mondjuk napközben felelôsségteljes munkát végzel -, otthon te szeretsz hintázni, mert az téged megnyugtat, vagy kikapcsol?

Nos, lentebb bemutatott amszterdami lakás tulajdonosai nem voltal szégyenlôsek.

Fotók: Paul Barbera
Ezek pedig egyéb, általa lencsevégre kapott enteriôrök. Zseniális.

Címkék: közöshalmaz

Kuckó-fless

"Ha én FELNŐTT volnék, akkor sosem ülnék a széken, hanem mindig térdelnék,
fehér kesztyűs kezem végighúznám minden vaskerítésen,
a fogmosó pohárban csíráztatnám a datolyamagot,
megennék egy-egy nagy tábla csokit minden ebéd előtt,
és valószínűleg kézzel fognám a legyeket.
Persze csak akkor, ha addig megtanulnék legyet fogni.

Ha én FELNŐTT volnék, akkor örökké tornacipőben járnék,
a leves után mindig meginnék két pohár vizet,
hátrafelé mennék az utcán,
minden kóbor macskát megsimogatnék,
és valószínűleg nagyon éleseket füttyentenék, hogy mindenki megijedjen és odanézzen.
Persze csak akkor, ha addig megtanulnék két ujjammal a számban füttyenteni.

Ha én FELNŐTT volnék, akkor vendégségben mindig kalimpálnék a lábammal a széken,
sose fújnám ki az orrom, csak szipognék,
sose törölném meg az ajtó előtt a sáros lábam,
tartanék otthon egy igazi zsiráfot, aki az ágyam előtt aludna,
és valószínűleg minden kertes ház kapuján becsöngetnék.
Persze csak akkor, ha már nem félnék a harapós kutyáktól.

Ha én FELNŐTT volnék, megnősülnék, és olyan lányt vennék FELESÉGÜL,
aki síkit ugyan, ha meglát egy levelibékát, de nem mondja rá, hogy undorító és pfuj,
aki olyan szappanbuborékot tud fújni, ami sose pattan el,
aki megijed, de nem haragszik, ha egy papírzacskót durrantok el a füle mellett,
és erősen rá tudja kötni a zsineget a sárkányomra.

Én meg a lány, akit FELESÉGÜL vennék,
Annyit mászkálnánk négykézláb a padlón, amennyit jólesik,
És közben olyan hangosan fújnánk a papírtrombitát, ahogy csak tudjuk.
Mi ketten lennénk a FELNŐTTEK, és így senki se szólhatna ránk, hogy hagyjuk abba, mert megőrül.

Ha én FELNŐTT volnék, megnősülnék, és olyan lakásban laknék,
ahol labdázhatok a szobában,
tölgyfát nevelhetek cserépben,
aranyhalat tarthatok fürdőkádban,
és soha semmit nem kell kidobni, mert mindennek akad hely, amit hazahozok,
akár lehullott vadgesztenye,
akár rozsdás vasszög,
akár összecsomózott spárga,
akár eldobott villamosjegy,
akár beteg sündisznócska.

A házban, ahol laknánk, csupa olyan néni és bácsi lenne a szomszédunk, aki
megengedi, hogy megfogjuk a kanárimadarát,
megkínál bennünket a frissen sült sütemény szélével,
elküld minket a boltba bevásárolni, és nekünk adja a színes cédulát,
és mosolyogva bíztat minket, ha focizunk az ablaka alatt."

részlet
Janikovszky Éva : Ha én felnôtt volnék

Gerekkoromban imádtam kuckót építeni. Székek, fotelek, plédek, takarók, lepedôk, kinyitott esernyôk összeborogatva, és ha kész lett, indult a harc a fény kizárásáért.
Vagy nagy mosógépes doboz elkuncsorgás, arra ablak, ajtó-vágás... dobozból tévézés...

Neked is van hasonló gyerekkori kuckó-sztord?

Felnôtt fejjel ezeket a régi kis alommeleg kuckókat akarjuk nagyban megvalósítani?

Képek a booooooom-on meghirdetett kuckóépítô versenyrôl.

Címkék: közöshalmaz

Otthon a világ végén

"Most egy, a hegyekre nézô mezôn élünk.
Tüskés, kék virágok bújnak át kerítésünk résein. Méhek végzik eksztázistól zümmögve napi munkájukat, tejkék égbolt csüng tépetten a fák fölött.
Ezek ôsi hegyek, elkoptatta már ôket a szél és az esô. Nem anarchiáról vagy nagyságról szólnak, mint a fotogénebb vonulatok.
Ezek a hegyek sima árnyékot vetnek, szirtjeik nem sugallják a kontinentális lemezek csikorgását."

részlet
Michael Cunningham - Otthon a világ végén
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2004

Fotók innen.

Címkék: közöshalmaz

Variációk zuhanyfüggönyre

"Norman Bates és Mary (Marion) elsõ találkozási pontja a motel. Miután a lány szobát bérel, Norman megmutatja neki azt, majd illendõen megkérdezi, hogy nem éhes-e. Döntõ pillanat, mindkét mû esetében. Lényeges különbség éppen, vagy ennek okán nem is található a két mû között. Az egymással szemben ülõk egyenrangúak, érezhetõ mindkettõjükön, hogy bûnt követtek el, melyet be is vallanak – bárcsak burkoltan, nyíltan nem mondják el. „Hova tart?” Kérdezi Norman. „Egy lakatlan szigetet keresek.” Feleli Marion. Azonnal tudjuk: mindenkitõl és mindentõl távol szeretne kerülni – és ha ez nem volna nyilvánvaló, azzá teszi számunkra a Perkins által életre keltett Norman a kérdésével: „Mi elõl menekül?” Kérdezi kissé közeledve Marion felé. A nõ megdöbben, hogy mennyire kiismerték. Aztán õ kérdez: „Miért nem megy el? Miért nem adja be az anyját… valahova?” Norman érthetõ módon kiborul, és azonnal hárít. „Egy fiú legjobb barátja az anyja.” Hangzik a válasz, neki vigyáznia kell anyjára, ráadásul, ha valakit be kellene zárni, akkor az õ, Norman lenni – jelenti ki. „Olykor mindannyian megõrülünk egy kicsit.” És zárja le a beszélgetést, ezzel rádöbbentve a lányt tetteinek következményére. Marion ekkor észbekap, felismerve a tettének következményeit, és vissza szeretné adni az ellopott pénzt – megváltaná magát a bûneinek súlya alól. Bloch és Hitchcock is szimbólumot használ a következõkben, mely sokkelembe fordul át. A zuhanyzóban a mosdó lány lemossa magáról a bûneit és akkor - legfõbbképpen Hitchcock-tól - egy hatalmas pofont kapunk hátulról, a rendezõ szabályszerûen lemészároltatja a hõsünket. „Mary sikoltani kezdett. Visított és üvöltött. Ahogy a függöny még jobban szétvált. És megjelent egy kéz is, és henteskést szorított. Ez a kés vágta ketté egy pillanat múlva a sikolyból és visításból lett üvöltést. Ez a kés vágta le Mary Crane fejét.” – írja Bloch. Gyors villanások, apró képek és döbbenten ébredünk rá, hogy akiért eleddig izgultunk, akivel eleddig együtt lélegeztünk, meghalt - összetört, akár a földnek csapódó porcelánbaba és vele együtt a reménységünk is tova szállt, mely esetleg megmentette volna Normant. Majd egy újabb közelit látunk a pénzrõl, mely Marion bûneit hivatott bizonyítani.

És ekkor a képzeletbeli függöny legördül. Eltakarja a színpadot, s lázárul az elsõ felvonás, az elsõ rész a színmûbõl. Érezzük, hogy a képzeletbeli vízválasztó vonal itt meghúzandót, mely tökéletesen szétválasztja a mû elejét és végét. És Marion, illetve Mary halála elindított egy lavinát - egy folyamatot, melynek Norman már elétekintett a könyv kezdetén, amikor tekintete az ablakot kocogtató esõre irányult."

részlet

Forrás: darkcorners.hu

Fotók innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen meg innen.

Címkék: közöshalmaz